Minden második kétéves kütyüzik

A gyerekek digitális eszközhasználatáról készült kutatás az ELTÉ-n több mint ezer szülő megkérdezésével. A felmérés szerint a gyerekek egyre korábban és nagyobb arányban használnak digitális eszközöket, így már a kétévesek fele „kütyüzik”.

Székely Hírmondó

2019. november 07., 10:262019. november 07., 10:26

A kutatók megállapításai között szerepel, hogy a szülők személyes példája is hatással van a gyerekek digitális eszközhasználatára: ha egy gyerek azt látja, hogy a szülő folyton mobilozik, és érzelmileg fontos számára a telefon, akkor a gyerek is fontosnak tartja majd, és többet fog foglalkozni vele.    

A kutatás során az Etológia Tanszéken működő Alfa Generáció Labor munkatársai azt vizsgálják, hogy a 2010 után született gyerekek (ők az Alfa Generáció) milyen mértékben használnak digitális eszközöket, és ez hogyan hat a fejlődésükre. Első lépésként a kutatók 1270 szülő megkérdezésével készítettek felmérést – olvasható az ELTE honlapján. A kutatás eredményéről készült publikáció a Journal of Children and Media szaklapban jelent meg.

Az eredmények alapján a gyerekek egyre korábban és egyre nagyobb arányban használnak digitális eszközöket. A vizsgált korosztály 44 százaléka rendszeresen használ mobilt vagy tabletet, átlagosan napi fél órát. Kétéves kortól már a gyerekek fele „kütyüzik”, a négy év feletti gyerekeknél ez az arány pedig már 60 százalék.

Az eredmények azt mutatták, hogy már az 1 és 2 év közöttieknek is több mint egyharmada használja a mobileszközöket. „Ez azért lényeges, mert ekkor az agy még nagyon plasztikus, fejlődésben van, és e korai élményeknek nagy hatása lehet a gyerekek fejlődésére, akár pozitív, akár negatív irányban” – idézik a beszámolóban Konok Veronikát, a publikáció első szerzőjét.

A kutatásból az is kiderül, hogy a gyerekek egyre korábbi életkorban kezdik el használni a mobileszközöket. Míg például 2013-ban a két és három év közötti gyerekeknek még csak a 10 százaléka mobilozott, addig a felmérés idején (2017-ben) ugyanezen korosztálynak már a 40 százaléka használt ilyen eszközöket.

„Kutatásunkból azt is megállapíthatjuk, hogy a gyerek mobilozási, tabletezési szokásaira a szülő véleménye és személyes példája is hatással van. A gyerek többet használja a digitális eszközöket, ha a szülő erősebben kötődik a mobiljához. Ha egy gyerek azt látja, hogy a szülő folyton mobilozik és érzelmileg fontos számára a telefon, akkor a gyerek is fontosnak tartja majd és többet fog foglalkozni vele – idézi a cikk Bunford Nórát, a publikáció egyik szerzőjét.

A szülő digitális nevelési stílusa szintén befolyásolja, hogy mennyit „kütyüzik” a gyereke. A pszichológiai kutatások alapján a szülők nevelési stílusa alapvetően négy típus valamelyikébe tartozik: tekintélyelvű, mérvadó, elkényeztető és elhanyagoló. Mint írják, az Alfa Generáció Labor kutatói elsőként mutatták ki, hogy a szülők a gyerekek digitális tevékenységére is ugyanezen nevelési stílusok valamelyikével reagálnak. Az is kiderült, hogy az elkényeztető és mérvadó szülők gyerekei többet kütyüznek, míg a tekintélyelvűeké kevesebbet.

„Azt feltételezzük, hogy ilyen kis korban a gyerekeknek még szükségük van szülői iránymutatásra a digitális eszközök használatához, ezért azok a gyerekek kütyüznek többet, akiknek a szülei jobban bevonódnak és érdeklődnek az iránt, hogy mit csinál a gyerek az eszközön, esetleg tanítgatják is őt” – idézik Miklósi Ádámot, az Etológia Tanszék vezetőjét.

Az Alfa Generáció Labor frissen lezárult, megjelenés előtt álló kutatásában, amely a digitális eszközhasználat hatásait vizsgálta, megállapítják, hogy a gyerekek kognitív és önkontroll folyamataira, valamint társas készségeire is hat a digitális eszközök használata. Ezért a laborban dolgozó pszichológusok, biológusok és informatikusok kifejlesztettek egy olyan applikációcsomagot, amelynek célja, hogy keretek közé szorítsa a túlzásba vitt digitális eszközhasználatot és kompenzálja annak feltételezett negatív hatásait.

(nlc.)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust