
Szeptember 23–25. között ismét mozgásba lendül Sepsiszentgyörgy a 15. Sportnapoknak köszönhetően. Nemes Áron és Tulit Zsombor szervező, valamint Vargha Fruzsina alpolgármester és Ambrus József megyei önkormányzati képviselő tegnap sajtótájékoztatón harangozta be a megyeszékhely főterén és a különböző sportlétesítményekben zajló többnapos sporteseményt.
2022. szeptember 14., 00:262022. szeptember 14., 00:26
„Ez az egyik kedvenc rendezvényem, hiszen ilyenkor tele van a város nevetéssel, aktív fiatalokkal és felnőttekkel. A sport azért is fontos, mert egyrészt alázatra, másrészt közösségben, csapatban való gondolkodásra, illetve egymás tiszteletére nevel, emiatt úgy érzem, kötelességünk, hogy elplántáljuk a sport szeretetét a gyermekekben” – fejtette ki Vargha Fruzsina.
Ambrus József megyei önkormányzati képviselő elmondta, szívén viseli a háromszéki sportélet sorsát, mind a teljesítménysportét, mind a tömegsportét, és reméli, hogy jövőre még több pénzt tudnak a sportprogramok támogatására fordítani.
Nemes Áron főszervező kiemelte, milyen hosszú utat jártak be a 2007-ben, a stadionban először megszervezett Sportnapok óta. „Az ötlet onnan indult, hogy a sok programpont kinőtte a Szent György Napok kínálatát, szükségessé téve egy külön sportrendezvény létrejöttét. Az elmúlt 15 évben rengeteg szervezőtárs, egyesület beszállt a szervezésbe, idén szeretnénk nekik megköszönni egy jelképes kupával” – közölte.
A többnapos sportesemény az évek során több helyszínen is megfordult, a stadiontól kezdve a Sepsi Arénáig. A 2020-as évet a koronavírus-világjárvány miatt kénytelenek voltak kihagyni, ezt követően viszont igyekeztek a rendezvényt közelebb vinni a városlakókhoz, úgy gondolva, a főtéren és környékén könnyebb csatlakozni a megmozduláshoz.
„A színpadon különböző bemutatók, fellépők váltják egymást a hétvége alatt, újdonságként lesz motorozási lehetőség, illetve biztonságos motoros oktatás az Arénánál. Reméljük, külön színfolt lesz a Ronaldo Challenge, ahol arra leszünk kíváncsiak, hogy ki képes olyan magasra ugrani, mint a portugál klasszis, aki (a 2016-os franciaországi labdarúgó Európa-bajnokság Wales elleni elődöntőjében) 2,65 méteres magasságból fejelte a kapuba a labdát. Jutalomban részesül az, aki meg tudja közelíteni a portugál szupersztár emelkedését. Bemutatkozik a Playspot nevű reflexfejlesztő készülék, de a sportbuli sem maradhat el” – részletezte Nemes Áron, elárulva, hogy idén a díszmeghívott Tófalvi Éva olimpikon biatlonista lesz. – „Köszönjük a két önkormányzat támogatását, és reméljük ,minél több sepsiszentgyörgyi mellénk fog állni és kijön a rendezvényre” – fűzte hozzá.
Tulit Zsombor külön felhívta a figyelmet a táncbemutatóval és tűzzsonglőrshow-val egybekötött pénteki ünnepélyes megnyitóra, a Tófalvi Éva tiszteletére lesz az olimpiai futásra, majd kiemelte, hogy míg szombaton a sporté lesz a főszerep, addig a vasárnapot a családnak szentelik, ekkor tartják a sokak által várt sportágválasztót, amely idén átköltözik a Lábasház elé. A panelbeszélgetéseknek ezúttal a színház büféje szolgál helyszínéül, de a parkban berendezett úgynevezett chill zone is tartogat meglepetéseket. A rendezvénysorozat programja hamarosan elérhető lesz a www.sportnapok.ro internetes oldalon.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!