Miért nincs hazai termék?

Az élelmiszereit a kereskedelemből beszerző romániai fogyasztó ételeinek legalább fele külföldről származik. Szinte minden élelemből és sok mezőgazdasági alapanyagból importálunk nagy mennyiséget.

A romániai disznóhúsfogyasztás kilencven százaléka származik behozatalból, ez a rendszerváltás óta abszolút rekord. De nem csak import disznóhúsra költ az ország évente több mint egymilliárd eurót, hanem milliárdokban mérhető a friss zöldség, gyümölcs és tucatnyi más mezőgazdasági termék és feldolgozott élelmiszer behozatala is. A gyanútlan vásárló nem sejti, hogy a nagy tejipari vállalatoknál készülő tejtermékek alapanyaga, a tej szintén külföldről, elsősorban Lengyelországból érkezik.

Olyan abszurditások is előfordulnak, hogy Kelet-Európa egyik legnagyobb bárány- és juhexportőreként a romániai húsipar képtelen arra, hogy az üzletek egész évben mélyfagyasztott hazai bárányt forgalmazzanak. Aki ezt a húst szereti, új-zélandi vagy írországi mélyfagyasztott árut talál az áruházakban. Hosszan lehetne sorolni a romániai élelmiszertermelés és -feldolgozás egyéb anomáliát is, de mindennél többet mondanak a lesújtó statisztikák: az év első kilenc hónapjában rekord méretű, 25 milliárd eurós külkereskedelmi deficitet könyvelt el az ország. Az exporthoz képest ennyivel többet importáltunk, és ebben fontos helyet foglalnak el a külföldről származó élelmiszerek, amelyeket itthon lehetne előállítani.

Évtizedek óta visszatérő kérdés, hogy mi az oka a romániai mezőgazdaság és élelmiszeripar gyenge teljesítményének? A szakemberek sokféle magyarázatot találnak az életképtelen kisgazdaságok túltengésétől a szövetkezeti háló hiányáig és a gyengén teljesítő élelmiszeriparig. Amihez tegyük hozzá azt is, hogy Románia 2007. január elsejei uniós csatlakozása óta nem hogy javult volna a hazai mezőgazdaság és élelmiszeripar helyzete, hanem sok területen romlott. Elsősorban az európai szabadpiacként eladott délibáb miatt, ami egyik napról a másikra gyenge minőségű és olcsó élelmiszerekkel árasztotta el az országban megtelepedő multinacionális üzletláncok polcait.

Bukarestben és Brüsszelben is jól tudták, hogy a korábbi szocialista nagyüzemi rendszerből átalakított román mezőgazdaság alapos szakmai és pénzügyi felzárkóztatás nélkül képtelen helytállni az európai versenyben, a politikumot azonban ez nem érdekelte.

Az élelmiszereit a kereskedelemből beszerző romániai fogyasztó ételeinek legalább fele külföldről származik. Szinte minden élelemből és sok mezőgazdasági alapanyagból importálunk nagy mennyiséget.

A romániai disznóhúsfogyasztás kilencven százaléka származik behozatalból, ez a rendszerváltás óta abszolút rekord. De nem csak import disznóhúsra költ az ország évente több mint egymilliárd eurót, hanem milliárdokban mérhető a friss zöldség, gyümölcs és tucatnyi más mezőgazdasági termék és feldolgozott élelmiszer behozatala is. A gyanútlan vásárló nem sejti, hogy a nagy tejipari vállalatoknál készülő tejtermékek alapanyaga, a tej szintén külföldről, elsősorban Lengyelországból érkezik.

Olyan abszurditások is előfordulnak, hogy Kelet-Európa egyik legnagyobb bárány- és juhexportőreként a romániai húsipar képtelen arra, hogy az üzletek egész évben mélyfagyasztott hazai bárányt forgalmazzanak. Aki ezt a húst szereti, új-zélandi vagy írországi mélyfagyasztott árut talál az áruházakban. Hosszan lehetne sorolni a romániai élelmiszertermelés és -feldolgozás egyéb anomáliát is, de mindennél többet mondanak a lesújtó statisztikák: az év első kilenc hónapjában rekord méretű, 25 milliárd eurós külkereskedelmi deficitet könyvelt el az ország. Az exporthoz képest ennyivel többet importáltunk, és ebben fontos helyet foglalnak el a külföldről származó élelmiszerek, amelyeket itthon lehetne előállítani.

Évtizedek óta visszatérő kérdés, hogy mi az oka a romániai mezőgazdaság és élelmiszeripar gyenge teljesítményének? A szakemberek sokféle magyarázatot találnak az életképtelen kisgazdaságok túltengésétől a szövetkezeti háló hiányáig és a gyengén teljesítő élelmiszeriparig. Amihez tegyük hozzá azt is, hogy Románia 2007. január elsejei uniós csatlakozása óta nem hogy javult volna a hazai mezőgazdaság és élelmiszeripar helyzete, hanem sok területen romlott. Elsősorban az európai szabadpiacként eladott délibáb miatt, ami egyik napról a másikra gyenge minőségű és olcsó élelmiszerekkel árasztotta el az országban megtelepedő multinacionális üzletláncok polcait.

Bukarestben és Brüsszelben is jól tudták, hogy a korábbi szocialista nagyüzemi rendszerből átalakított román mezőgazdaság alapos szakmai és pénzügyi felzárkóztatás nélkül képtelen helytállni az európai versenyben, a politikumot azonban ez nem érdekelte.

Makkay József