Miért félnek sokan a bohócoktól?

Sokak számára meglepő lehet, de a félelmetes bohócok alakja már jóval a horrorfilmek előtt, a 19. század során megjelent – írja az IFLScience. Az utóbbi időkben a szakértők rengeteg pszichológiai és antropológiai jellemzőt vázoltak, melyek magyarázatot adhatnak arra, hogy miként fonódik össze a vicces a rémisztővel.

A bohócoktól való félelemnek különböző szintjei vannak: sokaknak a kifestett figurák egyáltalán nem rémisztőek, másokat azért kiráz a hideg egy-egy bizarrabb alaktól, míg olyanok is akadnak, akik valósággal viszolyognak a bohócoktól.

A fóbiák vizsgálata az 1920-as években indult meg. Bár ezek a kutatások igen kezdetlegesek és mai szemmel szakmaiatlanok voltak, így is rávilágítottak, hogy kapcsolat van a fóbiák és a kondicionálás között.

A klasszikus kondicionálásban az agy összekapcsol két, alapvetően egymástól független tényezőt, ha azok ismétlődően együtt fordulnak elő. A jelenségre klasszikus példa Ivan Petrovics Pavlov orosz fiziológus kísérlete, aki egy vizsgálatban csengővel jelezte a kutyáknak, ha táplálék érkezett. Idővel az állatok nyáltermelése már pusztán a csengő hangjától megindult.

A fóbiák esetében gyakran nehéz megmagyarázni, hogy mi áll a viszolygás hátterében, hiszen a fóbia sokszor két, egymáshoz nem kapcsolódó faktor miatt alakul ki. Nem ritka, hogy a félelem valamilyen rossz gyermekkori emlék vagy emlékek miatt jön létre.

Ronald Doctor, a Kaliforniai Állami Egyetem munkatársa szerint a kétéves forma gyerekek hajlamosak arra, hogy az ismerős testtípusokat összekapcsolják az ismeretlen arcokkal. Mivel ebben a korban az emberi agy hajlamos a fóbiák kialakítására, egy bohóc furcsa, nem felismerhető arca komoly hatással lehet a fejlődésre.

A bohócoktól való félelemben azonban nem csak a kondicionálás játszhat szerepet. Ahogy a pókoktól való rettegésben is közrejátszanak az evolúciós ösztönök, úgy a bohócok esetében is lehet szó valamiféle univerzális reakcióról.

Claude Levi-Strauss antropológus a törzsek tanulmányozása során sokat írt a maszkok szerepéről. Az egyik visszatérő gondolat az volt, hogy az álarcok egyfajta szabadságot adnak viselőiknek. 1982-es, a Maszk útjai című könyvében például azt írta, az arc átmeneti elrejtése elzárja az arcot a szociális érintkezéstől, ez pedig kiemelten fontos, hiszen az arc meghatározó feladatot lát el a kommunikációban.

Az álarcok viselése így azt jelentheti, hogy az illető következmények nélkül cselekedhet, hiszen kivonja magát a társadalomból.

Sigmund Freud is kidolgozott egy elméletet, amely választ adhat a bohócoktól való félelem okára. Az úttörő tudós arra jutott, hogy bizonyos esetekben, ha egy hatás egyszerre tűnik ismerősnek és ismeretlennek, az az ellentétes információkból származó belső feszültséget, újabb kifejezéssel kognitív disszonanciát okoz.

Steven Schlozman, a Harvard Medical School pszichiátere szerint hasonló folyamat játszódhat le sokakban a bohócok látványa miatt: ha valaki vidám, mosolygós, az alapvetően pozitív, ha viszont nem változtat viselkedésén, és folyamatosan bolondosnak tűnik, az kellemetlen érzetet vált ki.

Az bizonyos, hogy a bohócfóbia nem veleszületett: olyan korban élünk, amikor a médiával való találkozás a nyugati társadalomban szinte elkerülhetetlen, a filmek, sorozatok, könyvek és videojátékok pedig valósággal hemzsegnek a gonosz bohócoktól. Úgy tűnik azonban, hogy természetünkből adódóan fogékonyak vagyunk arra, hogy kialakuljon bennünk a viszolygás.

(24.hu)