Messi és a brazil madárka

Sokan megfogalmazták így, nyersen: tetszik, nem tetszik, a futball a 20. század vallása. (Feleségem figyelmeztet, a huszonegyedikben vagyunk. Na és, nem válunk hitehagyottakká csak úgy!).

Botránkozzon meg, aki akar, én a művészetek közé sorolom (Hallja, Tandia mester?). Egy Rakitic–Messi–Suárez-összjátékot – hatalmas góllal a végén, és Suárez gorillavigyorával – nyugodt lélekkel a polcra helyezek a Madách-kötet és egy Schubert-CD mellé.

Ha már Messit említettem, számomra ő a Csúcs, a foci netovábbja. Legeslegelőször a labdavezetése taglózott le: mintha a cipője orrára lenne ragasztva a bőrgolyóbis. Nem is annyira a góljai, hanem a passzai, a legziccerebb helyzetben is nagylelkűen odapöccinti a labdát egy társának – örvendjen az is a hálólyuggatásnak. Pedig tessék, kérem, jól megnézni ezt a pampasi Lionelt: sok C-ligás labdakergetőnek szebb, arányosabb sportolói teste van. Mégis ez a törpe teszi idegbeteggé a délceg védőket.

Én – szerencsémre vagy szerencsétlenségemre – jókora pakk emlékkel rendelkezem a zöld gyepen történtekről, és rögtön eszembe jut Garrincha, a brazilok legendás szélsője, aki két világbajnokságot nyert. Apukájától idült alkoholizmust, gerincnyavalyát és két fordítva csavarodó lábat kapott ajándékba, a jobb(ik) öt centivel rövidebb lévén. Egy hatvankilenc cipővel, de tökrészegen is úgy száguldott ellenfelei között, mint egy Benny Hill-hős. Ha annyit mondok, hogy Pelé kezet csókolt neki, gondolom, elég.

Ennek az embernek kisebb fizetése volt a klubjában, mint néhány társának, akik közül egy sem keresett negyedannyit, mint ma mondjuk Dzsudzsák. (Messi 80 millió eurót évente, fizu + bónuszok). Tizenhárom vagy tizennégy gyereke volt, a focisták köztudottan nem ragyogó matematikusok. Negyvenkilenc év adatott a Madárkának – ezt jelenti portugálul a neve –, a nővére hívta így szánalmasan vékony, girbegörbe testét látva.

1934-ben egy entomológus, vagyis tudós bogaras ember szakdolgozatban bizonygatta, hogy a dongó az aerodinamika törvényei szerint nem tud repülni. De úgy látszik, a dongók és a focisták fittyet hánynak holmi akadémiai törvényekre, vidáman cikáznak ott, ahol nekik jólesik, a szemlélők felettébb nagy gyönyörűségére.