Merénylet a nemzet ellen

Bedő Zoltán

2017. június 02., 00:352017. június 02., 00:35

1920. június 4-én az első világháborút lezáró békediktátum Trianonban történt aláírásával és aláíratásával a világuralomra törő sötét erők merényletet követtek el a magyar nemzet ellen. Az ország testének feldarabolásával ugyanis nem csak életterünk kétharmadától, hanem szellemi és fizikai javaink nagy részétől is megfosztottak bennünket.


Gyászos évforduló tehát számunkra ez a nap, de nem engedhetjük meg magunknak, hogy egyben a kilátástalanság, kesergés, siránkozás és önsajnálat napjává is váljék. Inkább merítsünk erőt belőle, hiszen az ellenünk irányuló gyilkos szándék, a minket ért csapások, a lelkünk megfertőzését, tudatunk megmérgezését célzó próbálkozások ellenére még mindig vagyunk. És csak rajtunk múlik, hogy továbbra is legyünk. Ehhez viszont idejében fel kell ismernünk és nevükön neveznünk a ránk leselkedő veszélyeket.


Ezek egyike az ellenünk huzamos ideje, több fronton zajló lélektani hadviselés, mely az anyaországban és az elszakított területeken egyaránt tetten érhető. Az erdélyi magyarság esetében ez például a jelképeinket, nyelvünket, véleménynyilvánítási jogunkat naponta érő támadásokban és a gazdasági ellehetetlenítésünket célzó intézkedésekben nyilvánul meg – de nem csak abban. Mindezek túlélése és elhárítása pedig csak úgy lehetséges, ha tudjuk, hogy kik voltunk, illetve vagyunk, hogy honnan jövünk, és merre akarunk tartani; ha tovább cipeljük a gondviselés által édes teherként nyakunkba akasztott magyarságunkat. Még akkor is, ha ennek súlya egy ideig csak növekedni fog.


Magyarnak lenni ugyanis bánat és öröm sajátos egyvelege, egy keserédes állapot, ami viszont elődeink jóvoltából büszkén vállalható. Éppen ezért nekünk is úgy kell élni és cselekedni, hogy utódaink is büszkék lehessenek ránk. Ehhez viszont meg kell szabadulnunk az ellenségeink által belénk sulykolt hamis bűntudattól, hiszen egyetlen népnél sem vagyunk alábbvalók. A felcseperedő nemzedékeket pedig úgy kell nevelnünk, hogy öntudatos, hovatartozásukat vállaló felnőttekké váljanak, akik átveszik, megőrzik, ápolják, gyarapítják és továbbadják értékeinket, szokásainkat, hagyományainkat, valamint édes anyanyelvünket.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés