
Mentor díjra jelölik post mortem a nemrég elhunyt sepsiszentgyörgyi tanárt, Vass Leventét. Egykori kollégái és diákjai így tisztelegnek pedagógusi munkája előtt.
2018. december 19., 08:392018. december 19., 08:39
A Közösségi Alapítvány és a Mol Románia által meghirdetett Mentor díjra minden évben olyan pedagógusokat lehet jelölni, akik kiemelkedő munkát végeznek, nemcsak az oktatás, de az iskolán kívüli tevékenységek terén is. 2010 óta évente 10 olyan tanárt, edzőt, nevelőt díjaztak, akik fiatalokat oktatnak, képeznek, szakköröket vezetnek, versenyeket, találkozókat szerveznek, önzetlenül és eredményesen segítik diákjaik iskolán kívüli tevékenységét, szakmai pályafutásuk elindulását. A díj (képünkön) Ioan Nemțoi üvegművész alkotása, és 8000 lej pénzjutalommal jár. Jelölést bárki nyújthat be, pedagógusok és civilek egyaránt.
Civil kezdeményezésre, a Berde Áron Közgazdasági és Közigazgatási Szakközépiskola igazgatója, Szőke Annamária támogatásával idén Vass Leventét, a nemrég elhunyt romántanárt jelölik a díjra. Az igazgató elmondta: Vass Levente nemcsak kiváló pedagógus volt, de nagyszerű ember is, aki óriási empátiával fordult a diákok felé, támogatva őket minden tevékenységben. Diákjai, egykori osztálya szerint is ízig-vérig pedagógus volt. Úgy fogalmaztak, több volt, mint tanár, a második édesapjuknak tekintették.
Vass Levente november 7-én hunyt el, 43 éves korában. A Közösségért Alapítvány kuratóriuma 2019 februárjában választ a jelöltek közül, a díjazásra tavasszal kerül sor a fővárosban.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!