
Elhalasztották a mezőgazdasági termékek átlagárának megállapításáról szóló napirendi pontot a Kovászna megyei tanács hétfői rendkívüli ülésén.
2019. január 10., 00:052019. január 10., 00:05
Az ülés napirendjének egyik pontja lett volna, hogy döntsenek a mezőgazdasági termékek 2019-es pénzügyi évre szóló átlagárairól, a javak használatának átadásából származó éves nettó jövedelem megállapítására. Az eljárásra azért van szükség, hogy haszonbérbe vevők részére kiszámítható legyen a befizetendő adó.
A javasolt árakkal nem értett egyet Lukács László, a Magyar Polgári Párt (MPP) képviselője.
– Ezek az árak el vannak rugaszkodva a valóságtól, látszik, hogy a tavalyi szinthez igazították, ami nem szerencsés, hisz olyan év, mint a tavaly, lehet, hogy 15–20 év múlva lesz – vetette fel a szakember, aki konkrét módosító javaslatokat is megfogalmazott.
Szerinte, mivel a botfalusi cukorgyár nem fizet, több száz, de lehet, hogy akár néhány ezer hektárral több burgonyát ültetnek idén, mint tavaly, ami lefelé nyomja majd az árakat, ezért a határozattervezetben szereplő 60 bani helyett 50 banit ajánlott. Hasonlóképpen indokoltnak találta csökkenteni a káposzta árát 1,2 lejről 0,50 lejre, és a hagyma egységárát 1,10 lejről ugyancsak 0,50 lejre. Lukács László a marhahús 5 lejes árát is sokallta, ehelyett 4 lejt talált volna elfogadhatónak, a tej literenkénti árát pedig 1 lejről 0,80 lejre módosította volna.
A vitán jelen lévő Könczei Csaba nem támogatta a módosításokat. A Kovászna Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság vezetője azt mondta: nem csak egy kiemelt évet vettek figyelembe, és egyeztettek a gazdákkal is az árakról.
– Arra kell törekedni, hogy a megállapított árak minél közelebb legyenek a valósághoz. Fontos a bérbeadók érdeke, de nem lehet figyelmen kívül hagyni a bérlők szempontját sem, akik a megállapított árszint szerint fizetnek adót – mondta az igazgató.
Könczei rámutatott: az időjárásnak alárendelt várható terméshozam függvényében a megyei tanácsnak jogában áll bármikor módosítani az árakon. Az igazgató szerint „a hagyma nem nagyon számít”, de fontos lenne, hogy a krumpli és a tej árának megállapításánál „ne tévedjenek nagyot”.
Tamás Sándor nem kívánt állást foglalni a vitában. A megyei tanács elnöke, aki ugyan, mint mondta, „azon ritka politikusok közé tartozik, akik sem a futballhoz, sem a mezőgazdasághoz nem értenek”, úgy értékelte, a javasolt árak között „túl nagy a különbség”. Azt tanácsolta, vegyék le a napirendről a kérdést, és minden politikai frakció delegáljon egy embert a szakbizottságba, akik egyezzenek meg, hogy „mennyi, az annyi”.
– Ez a bizottság a tanács következő rendes ülésére dolgozzon ki egy olyan határozattervezetet, amelynek a mellékletében javasolt árakkal valamennyien egyetértenek – mondta a tanácselnök.
Kovászna Megye Tanácsának havi rendes ülésére január 23-án kerül sor.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!