
Több órányi káosz után kiszorították Trump híveit a megostromolt Capitoliumból. Egy ember meghalt, többen súlyosan megsérültek.
2021. január 07., 06:442021. január 07., 06:44
Donald Trump hívei szerdán tüntetést tartottak Washingtonban, a demonstráción a két hét múlva leköszönő elnök is felszólalt, és arról beszélt: soha nem fogják elfogadni a vereséget.
A tüntetés több száz résztvevője a rendezvény után összecsapott a rendfenntartókkal és megostromolta a kongresszus épületét, ahol a törvényhozás szentesíteni készült a demokrata Joe Biden győzelmével végződött novemberi elnökválasztás eredményét.
A Capitoliumba bejutó Trump-hívek elfoglalták az épület egy részét. Egy tüntetőt meglőttek, ő az NBC szerint meghalt, több rendőr is megsérült.
A kongresszus vezetőit, Mike Pence jelenlegi és Kamala Harris leendő alelnököt biztonságba helyezték. Joe Biden megválasztott elnök szerint példátlan támadás érte az amerikai demokráciát. Vezető republikánus politikusok is az erőszakos akció azonnali befejezésére szólították fel a tüntetőket.
Végül Trump is arra kérte támogatóit, hogy menjenek haza, bár továbbra is elcsalt választásról beszélt.
Román idő szerint este 10 órakor megkezdődött a tüntetők kiszorítása, estére pedig kijárási tilalom lép életbe Washingtonban.
A Donald Trump elnököt támogató washingtoni tüntetés több résztvevője megrohanta a kongresszusnak otthont adó Capitolium épületét szerdán, rendőrökkel csaptak össze, és voltak, akik bejutottak az épületbe, amit a rendőrség ezután lezárt.
A képviselőház és a szenátus ülését is fel kellett függeszteni, a hatóságok könnygázt is bevetettek a több száz tüntető ellen, és erősítést kértek.
Nancy Pelosi, a képviselőház demokrata párti elnöke bejelentette, hogy a kongresszus folytatni fogja az elektori szavazatok hitelesítését, amit félbe kellett szakítani. "Teljesíteni fogjuk célunkat" - fogalmazott.
Eközben a rendőrség szóvivője azt közölte, hogy a nő, akit az erőszakos behatolás közben mellbe lőttek, életét vesztette. Az ügyben vizsgálat indult.
A helyszín közelében két feltételezett robbanóeszközt találtak az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) tájékoztatása szerint.
Trump a legfrissebb Twitter-üzenetében "kiváló hazafiaknak" nevezte a demonstrálókat. Időközben azonban a Twitter eltávolította az elnök legutóbbi két posztját.
Állásfoglalást tett közzé a román külügyminisztérium csütörtökre virradóan a Twitteren, amelyben aggasztónak és elfogadhatatlannak nevezte a washingtoni, erőszakba torkolló zavargásokat.
"A Washington DC-ben lévő Capitol Hill-ben történt erőszak aggasztó és elfogadhatatlan. Bízunk az Amerikai Egyesült Államok demokráciájában, amely világszinten modellértékű kell hogy maradjon, és bízunk benne, hogy a helyzet hamarosan rendeződik, lehetővé téve a szavazatok érvényesítésének folytatását" - olvasható a román külügy üzenetében.
A világ demokráciájának aláásását jelenti az, ami jelenleg az Amerikai Egyesült Államokban zajlik - nyilatkozta szerda este az Antena 3 televíziócsatornának Marcel Ciolacu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke.
"Semmi szín alatt nem hittem volna, hogy ilyesmi történhet az Amerikai Egyesült Államokban. (...) Azt gondolom, hogy ez nemcsak az USA demokráciájának, hanem a világ demokráciájának is az aláásása, mert az Egyesült Államokban történik. (...) Mindenki azt várta el, hogy Trump elnök elismerje vereségét, és ne álljon elő egy ilyen helyzet" - mondta Ciolacu, aki ugyanakkor azt is kifejtette: véleménye szerint manipuláció történt, mert a washingtonihoz hasonló tüntetések hátterében mindig felbujtás áll.
A PSD elnöke később a Facebookon is közzétette véleményét a washingtoni zavargásokkal kapcsolatban.
"Aggódom a washingtoni események miatt. Az amerikai demokrácia többet érdemel. Eljött a felelősségvállalás ideje. Ez történik, amikor egy ember az egész hatalmat akarja és megosztja a társadalmat. A hatalommal való visszaélés és a választási eredmények elutasítása a jobboldali politikusok gyakorlatává vált, többek között Romániában is. Meggyőződésem, hogy az amerikai demokrácia túl lesz ezen. Üdvözlöm az elnök komoly és nyugalomra felszólító beszédét" - írta Ciolacu a Facebookra.
Az Amerikai Egyesült Államokban történtek arra világítanak rá, hogy a demokráciában semmi nincs végérvényesen megnyerve - írta a Facebookra Dan Barna miniszterelnök-helyettes.
"Ami az Amerikai Egyesült Államokban történik, arra világít rá, hogy a demokráciában semmi, de semmi nincs véglegesen megnyerve. A dolgok bármely pillanatban megiramodhatnak visszafelé" - vélekedik Barna, aki szerint "az, hogy álmaink Amerikájában most olyan képeket látunk, amelyek a 30 évvel ezelőtti Romániára emlékeztetnek, a legékesebb bizonyítéka annak, hogy minden nemzedéknek meg kell harcolnia saját darab szabadságáért és demokráciájáért."
Dan Barna ugyanakkor kifejtette: meggyőződése, hogy az USA túl fog jutni ezen a pillanaton, ahogy Románia is átesett a kilencvenes években hasonló traumákon. "A történelemnek megvan ez a rossz szokása, hogy egyik vagy másik helyszínen megismétli önmagát" - fogalmaz a kormányfőhelyettes, szolidaritását fejezve ki az amerikai néppel szemben.
Dacian Cioloş, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Szabadság, Egység és Szolidaritás Pártja (PLUS) alkotta szövetség társelnöke úgy vélekedett a washingtoni, erőszakba torkolló zavargások kapcsán: a demokrácia sebezhető, és az erőszak semmiféleképpen sem védelmezheti vagy erősítheti azt meg.
"A Donald Trump által elhintett populizmus és széthúzás mérgének következményeit láthatjuk most. Az Egyesült Államokból jövő képsorok a romániai bányászjárásokra emlékeztetnek, és fájdalmasan figyelmeztetnek arra, hogy a túlzások, a magatartásbeli és diskurzusbeli egyensúlyhiány minden országban veszélyes. Ha ez az Amerikai Egyesült Államokban megtörténhet, akkor bárhol megtörténhet" - írta Cioloş a Facebookra, támogatását fejezve ki a demokráciát védelmező amerikaiakkal és a jogállammal szemben.
(24.hu/Agerpres)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!