Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
2020. december 21., 00:052020. december 21., 00:05
Nagy lelkesedéssel adta hírül a Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek meg Romániát Szövetség – Szabadság, Egység és Szolidaritás Pártja Szövetség (USR-PLUS) és az RMDSZ-ből álló jobbközép koalíció, hogy megállapodásra jutottak a kormányalakítást illetően.
Részleteket nem lehet tudni, vélhetően minden félnek jól felfogott érdeke egyelőre titokban tartani, hogy milyen elveit és terveit áldozta be a megegyezés érdekében.
Nem volna rossz tudni, hogy például mi lett azzal az RMDSZ-kezdeményezéssel, hogy tiltsák meg a pártok közötti vándorlást a parlamentben, vagy hogy sikerült-e visszaverni a két másik párt törekvését, hogy kétfordulóssá alakítsák a polgármester-választást, hisz az etnikai szavazás miatt gyakorlatilag lehetetlenné válna olyan városok megszerzése vagy akár megtartása, mint Marosvásárhely.
Igaz, ha az elsőt nem fogadták el, akkor a második tárgytalan. Ha ugyanis nem sikerül megszüntetni a román demokrácia és jogállamiság talán legnagyobb rákfenéjét, hogy tudniillik a parlamentbe bejutott képviselő kedve szerint ül át abba a pártba, amelyben jobb érvényesülési lehetőséget lát, ezzel semmibe véve a szavazók akaratát és durván meghamisítva a választási eredményeket, akkor ismét arra lehet számítani, hogy a hatalomból kimaradt pártokból elkezdődik a „népvándorlás” a győztesek felé. Nem kell csak egy-két hónap, és számos szociáldemokrata párti (PSD) politikus esti bibliaolvasás után arra ébred majd, hogy ő tulajdonképpen liberális, vagy a magát progresszistának nevező USR–PLUS soraiban van a helye, és akiket természetesen – feledve ezelőtt bő egy évvel fennen hangoztatott elveiket – emezek tárt karokkal fogadnak. Így könnyen előfordulhat, hogy tavaszra annyira megerősödnek, hogy az RMDSZ harminc mandátumára már nem is lesz szükségük, és nyugodt lélekkel ki lehet penderíteni a magyarokat a koalícióból.
És ez csak egy példa a számos lehetséges beépített időzített bombából. Vajon miről született tehát megállapodás? A békéről, vagy egy tiszavirág-életű tűzszünetről?
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!