Megoldódik a medveügy

Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán

2019. augusztus 12., 00:102019. augusztus 12., 00:10

Az épületek tűzvédelme, illetve a tűzesetek áldozatainak kezelése tragikus hirtelenséggel lett „kormányprioritás” a Colectiv Klubban történt baleset után. Ehhez nem kellett „csak” 62 ártatlan fiatalnak meghalnia és további 159-nek megsebesülnie, mindjárt „rájöttek”, hogy csak elvileg tűzbiztonságosak az előadótermek, és még elvileg sem a klubok, szórakozóhelyek. Bár vitatható az utána kezdett – a szó szoros és átvitt értelmében vett – tűzoltás, de legalább megmozdult valami, még akkor is, ha most is számos olyan szórakozóhely működik, amelynek ajtaján írja, hogy „nem felel meg a tűzbiztonsági előírásoknak” – ők szóltak.

Caracalban „csak” két kamaszlánynak kellett meghalnia (ha eltekintünk az évente eltűnt és soha meg nem talált másik négyszáz fiataltól), máris mindenki felismerte, hogy a 112-es rendszer diszpécserszolgálatának egy része képzetlen, ostoba fajankó, akiket akár bűnrészességgel is vádolni lehetne a caracali gyilkosságban. Észrevették azt is, hogy a híres, különleges távközlési szolgálat lokalizációs rendszere a múlt század végi szinten ragadt le (csak akkor még volt, aki értett hozzá – most csak a nagy fizetés kell), hogy az állam egyszerűen képtelen eleget tenni alkotmányos kötelezettségének, amikor polgárai életét kellene megvédenie. Azonnal intézkednek, vagy legalábbis úgy csinálnak, mintha meg szeretnék oldani a problémát – hogy milyen eredménnyel, majd elválik.

Így fog megoldódni a medvekérdés is. Mihelyt egy autóbusznyi – teszem azt – Teleorman megyei kisiskolást darabokra szaggat a medve Tusnádfürdőn vagy a Szent Anna-tónál, majd „felfedezik”, hogy ez tényleg nem játék, és valamilyen állami szintű szabályozást hoznak. Mert az, hogy a székely ember életét, gyerekeit, állatait, terményét, gazdaságát veszélyeztetik, az szemlátomást senkit sem érdekel. Nem lehetne valaminek végre elébe menni, és emberáldozat nélkül megoldani?

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés