
A szakértők eddig is tudták, hogy a varjak igen intelligens állatok, egy új tanulmányból viszont az is kiderül, hogy a madarak bizonyos mértékig tudatosak, azaz képesek a szubjektív tapasztalásra – írja a ScienceAlert.
2020. szeptember 29., 10:222020. szeptember 29., 10:22
Ez az úgynevezett elemi vagy szenzoros tudatosság, melyet eddig csak főemlősöknél figyeltek meg.
Andreas Nieder, a Tübingeni Egyetem munkatársa és a csapat tagja szerint eredményeik hozzájárulhatnak a tudatosság evolúciójának, illetve annak neurobiológiai korlátjainak alaposabb megértéséhez.
A tudatosság lényege, hogy egy élőlény tudatában van saját magával és az őt körbevevő világgal, ennek köszönhetően pedig kimagasló a döntéshozó és problémamegoldó képessége – a varjak mindkét területen igen jól teljesítenek. A gond az, hogy ennek felmérése rendkívül nehéz, ha az adott élőlény nem beszél. Az elemi tudatosság az általunk ismert tudatosság alapszintje, amely a jelen, illetve a közelmúlt és a közeljövő tudatos észlelését jelenti. A szakértők ezt a főemlősök agykérgéhez, az emlősagy egy réteges régiójához kötik. A madarak agya azonban sokban eltér az emlősökétől, az agykéreg helyén például nem egy rétegelt, hanem egy sima terület található.
Nieder és kollégái két kormos varjú segítségével igyekeztek felmérni, hogy a fajra is jellemző-e a szenzoros tudatosság. Az állatokat először arra képezték ki, hogy reagáljanak egy vizuális ingerre: ha az előttük lévő képernyőn megjelent egy fény, fejüket mozgatva kellett jelezniük, hogy azt észlelték. Egyes vizuális ingerek igen rövidek és halványak voltak, a varjak ezeknek csak egy részét vették észre.
A madarakat több tucat alkalommal összesen mintegy 20 ezer fényjel érte, a kísérlet során elektródákkal vizsgálták agyuk aktivitását. Az eredmények alapján amikor a varjak jelezték, hogy látták a fényt, a jelzés és az inger észlelése között nőtt az idegsejtek aktivitása. Ez arra utal, hogy az idegsejteket befolyásolták az állatok szubjektív tapasztalatai.
Az eredmények azt sugallják, hogy a tudatosság nem feltétlenül kötődik az agykéreghez. Elképzelhető, hogy az elemi tudatosság a vártnál gyakoribb a madaraknál és az emlősöknél.
(24.hu)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!