Megkezdődött a népszámlálás önkitöltési időszaka

Megkezdődött hétfőn a népszámlálás május 15-éig tartó önkitöltési időszaka Romániában, amely alatt az ország lakosai internetes felületen, online tölthetik ki adataikat.

Székely Hírmondó

2022. március 14., 12:162022. március 14., 12:16

A koronavírus-járvány miatt tavalyról idénre halasztott "2021-es lakás- és népességösszeíráson" először van lehetősége a lakosságnak online is kitölteni a kérdőívet, vagyis először nyílik alkalom arra, hogy mindenki saját maga írja be adatait, nemzetiségét, anyanyelvét, vallását. Az is újdonság, hogy a mostani cenzus az első, amikor a hatóságok nem papíron, hanem eleve elektronikusan rögzítik a feldolgozandó adatokat.

A népszámlálás a 2021. december 1-jei állapotot hivatott rögzíteni, így azok, akik azóta születtek, nem kerülnek be az összeírásba, akik viszont azóta haltak meg, azoknak az adatait be kell vezetni. A háztartások külföldön tartózkodó tagjai közül azoknak az adatait kell rögzíteni, akik kevesebb mint egy éve mentek el, illetve akik azt tervezik, hogy egy éven belül visszatérnek szülőföldjükre.

Silvia Pisic, az INS népszámlálásért felelős igazgatója a Hotnews.ro hírportálnak elmondta: kétféle adatlap létezik. Egy "hosszú", amelyben a lakásra vonatkozó kérdések is szerepelnek - ezt a háztartás egyetlen tagjának, a "családfőnek" kell kitöltenie - és egy "rövid", amelybe csak a személyes adatokat kell beírni.

Az önkitöltéshez a www.recensamantromania.ro honlapon tehát első körben a családfőnek kell regisztrálnia, és megadnia - jelen lévő vagy időszakosan távol tartózkodó - lakótársai személyi számait is. Ezután minden bejelölt személy számára külön kérdőív érkezik a megadott e-mailcímre: ezeket aztán mindenkinek ki kell töltenie.

Az online kitöltés egyik előnye az, hogy a népszámlálási szoftver kiszűri az evidens hibákat - például egy 1980-ban született lakos nem írhatja be, hogy 1985-ben érettségizett - és a hiányos adatközlésre is figyelmeztet. A rendszer a megadott e-mailcímen küld belépési elérhetőséget és visszajelzést is arról, hogy sikeres vagy sikertelen volt-e az önkitöltés. Az előző oldalakon hibásan kitöltött mezőket csak úgy lehet javítani, ha az ember elölről kezdi a kitöltést - magyarázta az igazgató.

A statisztikai intézet (INS) által kidolgozott online felület lehetővé teszi, hogy a nemzeti kisebbségek a saját anyanyelvükön töltsék ki a kérdőíveket, amelyeket 16 nyelven lehet elérni, köztük magyarul is.

A cenzus önkitöltéses szakaszában is lehet segítséget kérni, például ott, ahol az önkormányzatok népszámlálási összeíró pontokat alakítanak ki azoknak, akik otthon nem rendelkeznek internethozzáféréssel vagy nem tudják egyedül kitölteni adataikat. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) népszámlálási munkacsoportja is toborzott önkénteseket minden olyan településen, ahol ötvennél több magyar él, akik segíteni tudnak az önkitöltésben. A cenzussal kapcsolatos összes tudnivalóról az RMDSZ által létrehozott nepszamlalas.ro honlapon is lehet tájékozódni.

A hagyományos személyes lekérdezési időszak május 16. és július 17. között lesz, amikor a népszámlálási biztosok otthonukban keresik fel az embereket.

Akiknek az adatait sem az önkitöltéses időszakban, sem a számlálóbiztosok terepmunkája során nem pontosítják, azokról az adminisztratív nyilvántartásokban szereplő adatbázisokból emelnek be információkat az összeírásba. Nekik azonban nem lesz nemzeti, nyelvi vallási identitásuk, így, ha kisebbségi közösségek tagjai mulasztják el az adatközlést, akkor azzal közösségük hivatalosan kimutatott részarányát rontják.

A romániai településeken a népszámláláson megállapított etnikai arányoktól függ, hogy egy kisebbségnek joga van-e anyanyelvű ügyintézésre és köztéri feliratozásra. A legutóbbi, 2011-es népszámláláson Románia 3181 településéből 324-ben haladta meg a magyarság aránya a hivatalos anyanyelvhasználatra jogosító húszszázalékos küszöböt.

A regisztrálók nagy száma miatt túlterhelődött, ezért ideiglenesen elérhetetlenné vált, majd akadozva működött hétfőn a népszámlálás önkitöltős szakaszára létrehozott platform. Az Országos Statisztikai Intézet (INS) elnöke szerint legtöbb két napon belül orvosolják a problémát. Addig két másik honlap használatát javasolják azoknak, akik regisztrálni szeretnének az önkitöltéshez.

Az INS elnöke, Tudorel Andrei szerint úgy fejlesztették ki az önkitöltésre létrehozott rendszert, hogy másodpercenként 1200 regisztrálót bírjon el, de ennél sokkal többen jelentkeztek be az első órákban, ez okozta a fennakadásokat. Hozzátette, ideiglenesen javították a hibát és meggyőződése, hogy 48 órán belül sikerülni fog teljesen elhárítani a problémát.

Az INS közölte, hogy addig is a https://autorecenzare.insse.ro, illetve a https://insse.ro/cms/ro weboldalon lehet regisztrálni az önkitöltéshez.

(MTI/Agerpres)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés