Megjelent a 100. lapszám

Két évvel ezelőtt, 2019-ben három, addig egymásnak szinte ismeretlen ember – Lung László Zsolt, Szegeti Abigél, Tamás Réka – találkozott a Vigadó Művelődési Házban abból a célból, hogy elindítsanak egy teljesen új, kulturális tematikájú oldalt, amely a Székely Hírmondó felületén jelenik meg.

Tamás Réka

2021. december 17., 00:032021. december 17., 00:03

Nagy vállalkozásnak tűnt ez akkor az alapító és ötletgazda, Lung László Zsolt számára, de társaival egyetemben biztosak volt abban, hogy az intézmény történetének fontos részévé válik. Azóta csak úgy teltek a hónapok, eleinte havonta kétszer, majd heti szinten kínált olvasnivalót a Vigadó Művelődési Ház melléklete, amelynek tartalmait legtöbbször az intézmény igazgatója álmodta meg.

Az elmúlt két év alatt közel 200 interjú jelent meg nevesebbnél nevesebb művészekkel, színészekkel, együttesekkel: Nagy Lajos fotóművész, Lackfi János író, Tarjányi Krisztina előadóművész, Orbán Ferenc zenész, Katona Tamás dobos, Sárik Péter zongoraművész, Nagy Lázár József bábszínész, Nagy-Babos Rebeka jazzénekes, Borcsa Imola író, Orbán János Dénes író, István Sándor fafaragó, Marosán Csaba színművész, Szabó Szende, az intézmény egykori igazgatónője, Török-Illyés Orsolya színművész és a sort folytathatnánk még nagyon sokáig, azonban megemlíteni mindenkit úgysem tudnánk. Az interjúk mellett számos előadásról készült anyag, sorozatokról, filmekről szóló kritikák, egyedi írások is megjelentek az intézmény platformján.

Úgy érezzük, nem egy arctalan tömeg vagyunk, hiszen igyekszünk felkutatni minden helyi tehetséget, akiknek többségével interjút készítettünk, fiatal képzőművészek számára kiállítási lehetőséget kínáltunk, és ezek mind-mind helyet kaptak a lapszámainkban.

Ha visszagondolunk az elmúlt két évre, akkor elég sok gondolat kavarog a fejünkben, rengeteg nehézséggel, bosszúsággal, felelősséggel járt hétről hétre előkészíteni az oldalt, azonban a legvégén mégis büszkeség öntötte el a szívünket, hogy sikerült ismét megalkotnunk valamit, ami, ha más számára nem is, de számunkra biztosan maradandó lesz.

A munkánkat többször megkönnyítették a Nánia testvérek, Hanna és Hilda, akik szorgosan, idejüket nem sajnálva segítettek megalkotni egy-egy szöveget, belejavítani az interjúkba, vagy egyszerűen írni egy oldalnyit, ha arra volt szükség. A lányok mellett lényegesnek tartom megemlíteni Szegeti Abigélt, az intézmény kulturális referensét, aki fotókat készített az anyagok mellé, a szövegeket feltöltötte, és ötleteivel gazdagította oldalunkat.

Ez a néhány karakternyi oldal a szívünkhöz nőtt, nem is szeretném egyelőre tudni, milyen érzés lesz, ha hétfőn reggel nyolc órától a kávé mellett nem arról beszélünk, hogy miből fog összeállni a heti lapszámunk. Kívánom, hogy önnön meghatározása és célkitűzése szerint továbbra is eredményesen szolgálja elsősorban Kovászna megye magyar lakosságát, azokat, akiknek fontos, hogy betekintést nyerjenek a kultúra világába, valamint megismerjék helyi tehetségeinket, szűkebb pátriánk nagyjait. Köszönjük Lung László Zsoltnak, hogy mert nagyot álmodni!

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés