Meghívó egy érzelmes utazásra

Hosszabb szünet után újabb „érzelmes utazásra” invitál Opra Monica, aki a brassói Castellani filharmonikusokkal társult egy életigenlő produkcióra, amelyet pénteken 19 órától a sepsiszentgyörgyi unitárius templomban adnak elő Sentimental Journey címmel.

Bodor Tünde

2019. november 14., 00:112019. november 14., 00:11

– Mi volt az oka ennek a hosszú szünetnek?

– Egy súlyos betegség. Ezzel a pofonnal üzente nekem az Isten, hogy tartsak szünetet. Terveztem én ezt már korábban is, hiszen a művészeti líceum zongoratanárnőjeként is rengeteget dolgoztam, ezenkívül számos koncertmeghívásnak tettünk eleget. Ahogy az ismeretségi körömben sokaknál láttam, én is túl sokat vállaltam. Ha kellett, az előadás szünetében perfúzióztak, de tüdőgyulladással is eleget akartam tenni az ígéretemnek, ha tudtam, hogy számítanak rám. Ezúttal nem utasíthattam vissza a sürgős kezelést, Ausztriában kemo- és sugárterápián estem át, de most jól vagyok. Megtapasztaltam, hogy az élet nélkülem is megy tovább, az elvállalt koncertjeim nem maradtak el, beugrottak helyettem énekesként Kovács Dalma és Zsigmond Éva Beáta, és a diákjaim is levizsgáztak.

– Úgy értem, akkor ezzel a rossz álomnak vége. De csak nem kezdi elölről ugyanúgy?

– Nem pont ugyanúgy, már megtanultam nemet mondani, és csak azokkal az emberekkel dolgozom együtt, akikkel szeretek, akik ebben az időszakban is mellettem álltak, biztattak, vártak. A baráti körömben ugyanis szűrőként működött a betegségem. Másrészt megtehettem volna, hogy kivegyek egy éves szabadságot, de ezt nem akartam, csak kevesebb órát (így is teljes katedrát) vállaltam a suliban. De amikor a kórházban mindenki arra biztatott, hogy próbáljak pozitív maradni, akkor ezt úgy tudtam megtenni, hogy kigondoltam ennek a koncertnek a repertoárját, megkerestem a partnereket, a filharmonikusokat hozzá. A Facebookon hegedültek nekem, én énekeltem a kórházi szobámban, így nem gondoltam rá, hol fáj, mi fáj, csak a munkámra.

– Miért Sentimental Journey, vagyis érzelmes utazás?

– Mert más ember lettem, aki örül a mának: sok szeretetet, örömöt, boldogságot, hálát szeretnék megosztani a közönségemmel, amely visszavárt és támogatott. Másrészt azért, mert ez egy válogatás korábbi műsoraimból: az én kedvenceim is, de olyanok, amelyekre a közönség is jobban rezonált, ezt a taps intenzitása jelezte számomra.

– Milyen stílus, műfaj kedvelőit várja?

– Mint mondtam, ez a koncert egy mix lesz a korábbi műsoraimból, így lesz sanzon és szving, pop és musical; amerikai, spanyol, magyar és román előadók dalait énekelem: Liza Minellit, Edith Piafot, Máté Pétert. A brassói filharmónia Castellani zenekarának 13 zenésze kísér majd, akikhez elektromos gitáron és zongorán társul a HarMony Band két tagja, Kertész Huba és Kertész János. De lesz mellettük dob, trombita és harsona is többek között. Természetesen ez azt feltételezte, hogy a dalokat át kell hangszerelni, és Marosvásárhelyről Zeno Apostolache Kiss ezt megtette nekem.

Az érdeklődők a szentgyörgyi Andrei Mureșanu Színházban vásárolhatnak jegyeket a november 15-én, pénteken 19 órakor kezdődő koncertre, egy belépő ára 25 lej.

Hosszú évekig számtalan jeles esemény zenei hátterét Opra Monica hangja és a Back in Time zenekara jelentette. Ezt gazdag repertoárjuknak és igényességüknek köszönhették. 2016-tól más zenekarral, a HarMony coverbanddel láttuk feltűnni az énekesnőt, a Lady and the Tramps formációban pedig az amerikai swing, a párizsi sanzonok, a Karády-dalok hangulatát hozta.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust