
Míg Hargita megyében tavaly ősszel a gazdák megkockáztatták, hogy a pityókát idén tavasszal értékesítik jobb áron, addig a háromszékiek, legalábbis az általunk megkérdezett termelők többsége nem rizikózott. Azt mondják, túl sok veszteséggel jár a tárolás.
2017. június 20., 00:242017. június 20., 00:24
Míg Hargita megyében tavaly ősszel a gazdák megkockáztatták, hogy a pityókát idén tavasszal értékesítik jobb áron, addig a háromszékiek, legalábbis az általunk megkérdezett termelők többsége nem rizikózott. Azt mondják, túl sok veszteséggel jár a tárolás.
A Hargita Népe beszámolója szerint a szomszéd megyében a merészebb gazdák megkockáztatták, hogy az őszi termést idén tavasszal értékesítsék. Most akár 1 lejt is kialkudhattak a pityóka kilónkénti áráért, így az őszi, téli árakhoz képest 15-20 banis felárat kaptak. A Kovászna megyei termelőkre azonban nem volt jellemző a kivárás. Könczei Csaba, a Kovászna Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság vezetője szerint ez nem feltétlen azt jelenti, hogy Háromszéken nem szokás a krumplit tavasszal értékesíteni, azonban gyakoribb a szezonban történő eladás, főleg, hogy tavaly jó termés lett, és a 65-70 banis átlagárfolyam elfogadható volt. Az eddigi időjárási tényezők alapján és a visszajelzések szerint az idei évre is hasonlóan bő termést lát előre a mezőgazdasági igazgató, és ez nem azt jelenti, hogy olcsóbb lesz a pityóka, mert ennek árát nagyban befolyásolja a közép-európai államok krumplitermése és igénye.
Bajcsi Ákos mezőgazdász (Timate Kft.) kérdésünkre kifejtette: minden gazdának van egy saját elképzelése, elve, amihez ragaszkodik. Ő személy szerint nem raktározta el idénre a tavalyi krumplit, mivel úgy véli, a tárolás pénzbe kerül és veszteséggel jár, és ha a nyereség nem haladja meg a veszteséget, nem éri meg tavaszra várni. Bajcsi szerint Hargita megyében azért volt szerencséjük a gazdáknak, mert a bukaresti felvásárlók, akik az úti költségek miatt először mindig a közelebbi megyékből vásárolnak, tavasszal, itteni kínálat hiányában Hargita megye felé vették az irányt.
– Mi inkább nem kockáztatunk ezzel a módszerrel, hanem szupermarketekkel kötünk szerződést, azoknak állandóan igényük van a pityókára – szögezte le Bajcsi, nyomatékosítva, szerződés nélkül nem érdemes az utolsó percig tartani a krumplit, mert könnyedén ráfázhat a gazda. Azt ő is megerősítette, hogy az idei termés bőnek ígérkezik, a kultúra már sok éve nem volt ennyire gazdag, mint az idén.
Győri Miklós kézdivásárhelyi mezőgazdász sem kockáztatott, azt mondja, inkább szezonban adott túl a terményen, mert az a biztosabb. A csernátoni Nagyoláh Dezső viszont tekintélyes mennyiséget hagyott meg tavaszra is.
– Igaz, már novembertől megkezdtem a tárolt pityóka eladását, és nagyon megérte, mert míg szezonban 55-60 banit kínáltak kilójáért, később már megadták a 80 banit vagy akár az 1 lejt is – mondta, megjegyezve, hogy tőle leginkább bukarestiek vettek, és nagy tételben. – Természetesen rizikós a tárolás, és megfelelő körülmények hiányában nem is érdemes erre adni a fejünket – figyelmeztet Nagyoláh, aki idén is 50-60 hektárnyi pityókát szeretne tárolni, hogy tavasszal értékesíthesse.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!