
Három hete stagnál a felső légúti megbetegedések száma a megyében, és ez a szám nem több, mint az előző év hasonló periódusában – tudtuk meg Sánta Ferenc járványtani főorvostól.
2019. február 07., 00:012019. február 07., 00:01
„Persze valószínűleg ennél több eset is lehet, de minden alkalommal nem tudják elvégeztetni a vírus kimutatását” – részletezte Sánta.
Jelenleg 2500 körül mozog az egy hét alatt jelentett felső légúti megbetegedések száma, ez ismétlődően minden év decemberében, a csúcs-szezonban is ennyi szokott lenni, ünnepek alatt, mikor már kevésbé kerülnek tömegek kapcsolatba egymással, ez a szám lecsökken az átlag 2000 alá is. Ettől függetlenül, az idén fertőző vírus már eddig annyi halálos áldozatot szedett, mint a korábbi években májusig, a járvány lecsengéséig. Mint azt már megírtuk, egy háromszéki, kétéves kisfiú is meghalt egy bukaresti kórházban, és intenzív osztályon, légzőkészüléken van jelenleg is egy rendezetlen életmódja miatt veszélyeztetett 40 éves férfi. Ám látszólag makkegészséges, életerős áldozatok is vannak az idei elhalálozottak között.
Amint azt a főorvos elmondta, ez a vírus időszakosan bukkan fel, ez okozta a spanyolnáthát, a hatvanas években is járványt okozott, majd 2009-ben bukkant fel újra nálunk is. A magát reprodukáló vírus könnyen szenved mindenféle változást, amitől esetenként akár el is pusztul, máskor megbetegítő ereje fokozódik, úgy néz ki, most ilyennel van dolgunk. Ezért még most sem késő oltatni, ugyanis különböző vidékekre, közösségekbe eltérő időpontokban érkezhet meg a vírus.
Igaz, aki komolyan gondolja a védekezést, az meg kell vegye a védőoltást a patikában, a háziorvosi rendelőknek ugyanis nagyon kevés jutott, alig 10, a decemberben utánrendelt mennyiségnek most is csak 70%-át kapta meg a Közegészségügyi Igazgatóság, ebből átlag kettő jut egy háziorvosnak. Az is igaz, hogy a lakosság sem ismeri fel az oltás jelentőségét, nem is érdeklődnek iránta, még a veszélyeztetettebb, krónikus betegek vagy a várandósok sem, ez utóbbiaknál ugyanis a terhesség miatt a szervezet immunitása csökkent.
Az oltásokat minden év nyarán az éppen domináns vírusok elleni komponensekkel állítják össze, ezért egy tavalyi oltás nem biztos, hogy a megfelelő védettséget produkálja idén is, ez is egyik oka annak, hogy az illetékesek nem rendelik meg olyan számban, hogy fölösen is megmaradjon. A szentgyörgyi központi patikákban is csekély egyébként a kereslet a vakcina iránt, a főorvos tudomása szerint egy héten 2–3-at adnak el.
A megelőzésben szerepet játszhat a védőmaszk is, bár ez nálunk kevésbé megszokott, „divatos”, mint másutt, a munkahelyi közösségekben viszont már többen feltették, akár azért, hogy ők ne kapják el, a már megbetegedett kollégák pedig a többiek érdekében, az ő munkatársa is több napig maszkkal dolgozott, példálózott Sánta Ferenc. Egyébként pedig a szokásos védőintézkedések érvényesek: ajánlott a gyakori kézmosás, zsebkendőbe tüsszögés, a tömegek elkerülése.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!