Kétbocsos anyamedve bukkant fel a mikóújfalusi temető környékén kedden. A lakosság késő délután jelezte az állatok jelenlétét a település határában, és bár a törvényeknek megfelelően már akkor beavatkoztak a hatóságok, a medvecsalád szerdán is visszatért.
2024. június 13., 14:302024. június 13., 14:30
Idén először merészkedett ennyire közel Mikóújfaluhoz a medve, és nagyon úgy tűnik, hogy nem is készül egyhamar továbbállni. Az első jelzést kedden, késő délután adta a lakosság, azonban Demeter Ferenc polgármester szerint azóta is visszatér az anyamedve a bocsokkal együtt, a temető környékét ezért jelenleg ajánlott fokozott óvatossággal megközelíteni, de ennél is szerencsésebb teljesen kerülni. A községben egyelőre a törvényeknek megfelelően, riasztással próbálják elűzni az állatokat.
„Az előírások szerint cselekszünk. A segélyhívószámon jelentjük, kijön a csendőrség, eldob pár petárdát, és másnap kezdődik elölről. Amíg nem jön be a településre, nem okoz kárt – anyamedvéről lévén szó – nem igazán van egyéb módszerünk” – nyilatkozott Demeter Ferenc hozzátéve, hogy a jelenlegi próbálkozás nyilvánvalóan eredménytelen, de a törvény kényszere miatt várakozásra vannak ítélve.
A polgármester szerint a temető naponta látogatott, emiatt az emberek is félnek a zónában járni-kelni. Kedd óta ugyanakkor megpróbáltak közelebb kerülni a nagyvadhoz, de végül úgy ítélték meg, hogy ez rendkívüli veszéllyel járna, mert az anyamedve viselkedése kiszámíthatatlan, ha fenyegetve érzi a bocsait. Mikóújfaluban idén ez az első, hogy ilyen közel merészkedtek a településhez, a temető környékén pedig több a gyümölcsös, vélhetően ezért bukkantak fel újból, éppen ott.
Valóságos mészárlást rendezett a medve tavaly május elején, amikor magánház kerítésén átrontva jutott be egy gazdasághoz, ahol elpusztította az összes juhot és bárányt, amit csak talált. Egy viszonylag csendes nyár után szeptemberben újabb betörések következtek, több gazdaságban mészárolt le állatokat, nem kis összegű kárt okozva a gazdáknak. Tavaly többször került altatásra, elszállításra a sor a községvezető szerint.
„Bízom benne, hogy nem kell megöljük az anyamedvét” – fogalmazott a polgármester a jelenre vonatkozóan, reménykedve, hogy a medvecsalád rövidesen tovább áll. Ugyanis amennyiben nem tágítanak a falu közeléből, bennebb merészkednek a településre, radikálisabb módszerekkel fognak fellépni az emberek és a gazdaságok védelmében. Demeter Ferenc arra kéri a lakókat: egyelőre kerüljék a temető környékét, akik virrasztani mennek, legyenek nagyon óvatosak és ne használják a Mikola Sándor melletti kicsi utcát.
Címlapfotó: Pinti Attila
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!