Más vagyok

Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.

Tamás Réka

2022. március 22., 00:012022. március 22., 00:01

Vannak emberek, akik rejtve élnek köztünk. Nem azért, mert ők szeretnének elrejtőzni, nem azért, mert ezt akarják. Azért rejtőznek, mert félnek a megvető pillantásoktól, a megjegyzésektől, a kinevetéstől. Azért rejtőznek, mert minden energiájukat felemészti, hogy az átlagemberek számára berendezett világban éljenek. Ők mások, mint mi. Pedig valójában nem mások, inkább többek. Összefoglalva fogyatékkal élőknek szokás hívni őket, de talán jobb lenne a kihívással élők kifejezés rájuk.

Tegnap volt a Down-szindróma világnapja: ezeken a napokon még inkább nehezebben érint ez a téma, mint az év többi napján. Elviselni sem tudom a gondolatát annak, hogy a társadalom nem fogadja el azokat, akiknek ugyanúgy vannak álmaik és reményeik, mint a többi embernek. És néhány embernek éppen a fogyatékkal élők jelentenek inspirációt, motivációt! Mennyivel nehezebb neki, aki nem tud járni, akinek több a kromoszómája, aki szellemileg visszamaradott; én legalább tudok járni, beszélni, nincs több kromoszómám, és szellemileg is rendben vagyok – hányingerem van az ilyen és ehhez hasonló kijelentésektől.

Stella Young mondta egyszer egyik előadásában, hogy köszönöm, de nem akarok az inspirációd lenni. És mennyire igaza van! Hazudunk azoknak, akik fogyatékossággal élnek együtt, eladtuk nekik, hogy ez egy rossz dolog, és hogy kivételes vagy, más vagy ezáltal. Pedig ez nem egy rossz dolog, és nem teszi őket kivételessé.

Ránézel egy fogyatékkal élőre, és azt mondod: „Akármilyen rossz az életem, lehetne rosszabb is. Akár én is lehetnék az az ember.” De arra nem gondolsz, hogy mi van akkor, ha te vagy az az ember? Nem mondom, az élet egy fogyatékos ember számára valamennyire tényleg nehéz, de én folyamatosan tanulok a fogyatékos emberektől. És nem azt, hogy szerencsésebb vagyok náluk! Azt tanulom, hogy fantasztikus dolog mindenkit szeretni, mindenkit elfogadni úgy, ahogy van. És ezt kellene mindenkinek megértenie, hogy tanulunk egymás erejéből és kitartásából, nem a testünk és a diagnózisunk ellen, hanem a világgal szemben, ami annyira kivételessé tesz bennünket, hogy libabőrös leszek az undortól.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés