Márton Árpád képei a Vigadóban

Kettős esemény helyszíne volt szerda este a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Ház: Márton Árpád csíkszeredai festőművész egyéni kiállításának megnyitójára, egyben az emeleti díszterem avatójára gyűltek össze az érdeklődők.

A terembe lépőket ünnepi hangulat, Varga Nándor gitárművész játéka fogadta, aki Szabó Enikővel, a Csíki Játékszín színművészével együtt keretbe foglalta a megnyitót. Orbán János Dénes, Kovács András Ferenc, József Attila és Radnóti Miklós megzenésített versei közül az utóbbi, a Nem tudhatom… című igen találó választásnak bizonyult, mondhatni a tárlat szintézisét képezte. “Intézményünk életében nagyon fontos a mai nap, hiszen újabb kulturális teret tudtunk avatni, tavaly a Galériával, most ezzel a díszteremmel gazdagodtunk. Szándékunk kulturális tartalommal megtölteni a következő évadtól kezdődően: előadások, kiállítások, koncertek helyszínéül szánjuk, és reméljük, szép élete lesz” – fogalmazott Lung László Zsolt, a Vigadó igazgatója. A felújított, visszafogottságában ízléses díszterem valóban méltó teret, súlyt ad mindazon rendezvényeknek, amelyeket ősztől kezdődően a falai között rendeznek majd.

A festőművész életművébe dr. Deák Ferenc magyartanár, művészettörténész avatta be a közönséget, átfogóan elemezve munkássága alakulását az egyes alkotói időszakokban. „Márton Árpád festészete az erdélyi sors emelt szintű létezését mutatja fel. Hagyományba ágyazottan teremt a ’70-es években egyéni képnyelvet, amely zárt és szilárd motívumrendszerrel, erőteljes kontrasztokkal és mértéktartó színvilággal, plasztikus és monumentális kompozíciókkal az egyszerűben a nagyság iránti vágyat mutatja fel. A falusi kultúrából ősképeket emel ki, és a mítoszok anyagformáló teljességében a modern egyetemesség szintjére emeli. Korai munkáiban az erős kontrasztokra épülő mély tónusokkal drámai hatást kiváltó képei egy értékrend küzdelmét, létjogosultságát és megtartó erejét teszik láthatóvá. A mindennapok életképei az ünnep várakozásában vagy a cselekvés zivatarában egy jól berendezett világ képeit jelenítik meg, annak ellenére, hogy a ’70-es években a gyökerekhez való ragaszkodás kiszolgáltatott helyzetet teremtett. A művész tettértékű állásfoglalása társul a tradíciókból épített modern képnyelvhez. Márton Árpád paraszti életből hozott figurái ősi ikonok, és nem válnak a szocreál hamis illúziót ígérő harcosaivá. A festő az egyszeriben az örök értékűt és a végesben a végtelent hívja elő, egyéni látásmódja egyetemes üzenetté formálódik” – íme néhány az elhangzott gondolatokból. Az augusztusig látogatható tárlat anyaga zömmel a rendszerváltás előtt készült munkákra összpontosít.

Az alkotó, miután köszönetet mondott a népes közönségnek, a szervezőknek és Hegedűs Ferenc mecénásnak, akinek köszönhetően létrejöhetett a kiállítás, bevallotta: noha Gyergyóalfaluban született, szinte jobban ismeri Háromszéket, hiszen Kézdivásárhely és környéke hosszú évtizedek óta „a szíve csücske”. Ez a kapcsolat még a diákévekben szövődött barátságokra nyúlik vissza, és – néhai Incze László múzeumigazgató jóvoltából – a főiskola utáni első egyéni kiállítás emléke is a céhes városhoz fűzi.