Marad a későbbi tanórakezdés időpontja a Mikóban

Megerősítette a Székely Mikó Kollégium Vezető Tanácsa azt a májusi határozatot, amely szerint fél 9-től kezdődnek a tanórák az iskolában. A szülői bizottság kérdőívet töltetett ki a szülőkkel, ennek eredményét is figyelembe vették.

Bús Ildikó

2019. november 01., 00:242019. november 01., 00:24

Iskolakezdéskor vitát váltott ki, hogy a Székely Mikó Kollégiumban és a Református Kollégiumban ettől a tanévtől reggel fél 9-től kezdődnek a tanórák. A szülők egy része bojkottot is tervezett a tanévkezdésre, ami végül meghiúsult, de a felháborodás megmaradt.

A szülői bizottság nemrég kérdőívet indított annak érdekében, hogy kiderüljön, melyik időpont a legmegfelelőbb a tanulóknak. A diákoknak, szülőknek arra a kérdésre kellett válaszolniuk, hogy reggel 7–8 óra között vagy 7.30 és 8.30 között lenne számukra megfelelőbb az iskolakezdés. Ugyanakkor megjegyzést, észrevételt is megfogalmazhattak az iskolával kapcsolatosan. A kérdőíveket minden osztály megkapta, a válaszokat a napokban összesítették. Az iskola évfolyamaira összesen 1209 diák jár, az íveket pedig 1036 tanuló, illetve szülő töltötte ki. Az összesített adatok szerint, 413-an választották a korábbi (7–8) közötti időpontot, míg 619-en a későbbi (7.30 és 8.30) közötti időpontot a tanórák kezdésére. Iskolával kapcsolatos véleményt 346-an fogalmaztak meg, többnyire az órakezdéssel kapcsolatban, de más megjegyzések is akadtak. A felmérésből kiderült, hogy többen vannak azok, akiknek megfelel a későbbi órakezdés, bár az alsó tagozaton kevéssel ugyan, de többen választották a korábbi kezdést és hamarabbi végzést.

A kisdiákok esetében a szülők úgy vélik, túl későn érnek véget a tanórák az új órarend miatt, főleg azok esetében, akik délutáni programmal járnak iskolába, azaz ott tanulnak, így fél 5-kor végeznek. Emiatt edzések, különórák vesznek el, hiszen a legtöbb helyen ezek a foglalkozások 4 órakor kezdődnek, így a gyerekek nem érnek oda időben, de sokkal fáradtabbak is, annak ellenére, hogy később mennek iskolába.

Kondor Ágota, a Székely Mikó Kollégium igazgatója megkeresésünkre elmondta: az órarend marad úgy, ahogyan az év elkezdődött, a mikósok fél 9-kor kezdenek ezután is. A vezető tanács ülésén újrabeszélték a témát, és a felmérésre valamint a vezetőtanácsi tagok véleményére alapozva megerősítették a május 22-i határozatot. Az igazgatónő korábban elmondta: elsősorban a diákok igényeit vették figyelembe az új órarend kidolgozásakor, ugyanis a vidéki tanulók rendszerint elkéstek a 7 órakor kezdődő órákról, szorongva érkeztek az iskolába, és már az első órákon fáradtak voltak.

Kiss Imre főtanfelügyelő az órarend megváltoztatásával kapcsolatban kifejtette: az iskolák szabadon dönthetnek az órakezdések idejéről, és bízik benne, hogy kellő körültekintéssel és széleskörű konzultáció után hozták meg ezt a döntést, ugyanakkor ez az órarend nem egyedülálló az országban. Azzal ő is egyetért, hogy bizonyos tanároknak – akik más iskolákban is tanítanak – megnehezíti a dolgát a szünetek miatt, valamint a tanulók délutáni órarendje is felborul, de bízik benne, hogy minderre lehet áthidaló megoldást találni.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés