Már nem Dormánfalváé a katonatemető – frissítve

A Bákó Megyei Törvényszék jogerősen törölte Dormánfalva városnak az úzvölgyi katonatemető feletti tulajdonjogát.

Székely Hírmondó

2023. február 15., 10:512023. február 15., 10:51

A kedden hozott másodfokú ítélet kivonatát szerdán reggel tették közzé a romániai bíróságok portálján.

Ez megerősíti az alapfokon eljáró Moinești-i Bíróság 2022. március 24-én hozott ítéletének azon részét, miszerint törölni kell a telekkönyvből Dormánfalva városnak az úzvölgyi temető fölötti tulajdonjogát.

A Bákó Megyei Táblabíróság múlt pénteken helyben hagyta azt az egy évvel ezelőtti alapfokú ítéletet, amelynek értelmében az úzvölgyi katonatemető román parcellájába Dormánfalva polgármestere által kiállított 2018.12.17/69-es építési engedély érvénytelen, és amely a törvénytelenül felállított betonkeresztek lebontását rendelte el. Román nacionalista szervezetek már bejelentették, hogy megakadályozzák a jogerős ítélet végrehajtását.

2021. októberében a Bákó Megyei Táblabíróság jogerősen érvénytelenítette azt az önkormányzati határozatot is, amely Dormánfalva közvagyonává nyilvánította a Hargita megyében található, Csíkszentmárton községhez tartozó úzvölgyi katonatemetőt.

Benkő Erika, a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat vezetője: "Ez az újabb döntés azért fontos, mert a temető jogi helyzete most már tisztázott és aki ezt vitatja, az a román igazságszolgáltatás döntését vitatja. Ha lassan is, de végül mindig kiderül az igazság, és ez biztató számunkra. A tanulság, amit közösségként le tudunk vonni ebből, hogy nem szabad elmenni a jogfosztások mellett, még akkor sem, ha sokat kell várni addig, amíg igazolni tudjuk az álláspontunkat. A per tárgya az Úz-völgyi temető tulajdonjogának bejegyzése volt Dormánfalva javára, amit mi nem tartottunk jogszerűnek. Ezt a pert a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat és Csíkszentmárton önkormányzata indította, Csíkszentmártont ebben az ügyben is a Mikó ügyvédje képviselte. Alapfokon megnyertük a pert, melyet Dormánfalva megfellebezett. Tegnap ismét nekünk adott igazat a bíróság, ezúttal jogerős ítélet született. Ennek értelmében Dormánfalvának törölnie kell a temetővel kapcsolatos telekkönyvi bejegyzést."

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust