Már az új nemzedék tehetségét ápolja

Amikor Dancs Árpád Pro Urbe díjra jelöléséről szóltak az első hírek, sokan egyetértően bólogattak: végre, már rég megérdemelte volna. Számos egykori diákjának szívesen felemlegetett szép élményei közé tartoznak az általa tartott zeneórák, a kommunista korszakban tiltott gyümölcsnek számító új rockdalok és slágerek, a kóruspróbák, a kiszállások, a Székely Mikó Kollégium egykori néptánccsoportjának légköre, a Mikó himnuszának akkordjai – mindaz, ami tanári pályáját fémjelzi. Huszonévesen is Tátának szólították – ebből is érezte, hogy számítanak rá.

– Miután kétség nem fér hozzá, hogy minden tanítványa szerint megérdemli a kitüntetést, miként vélekedik arról, hogy jelölése mégis vitákat gerjesztett a városi tanácsban?

– Tudtommal a vitát nem a személyem jelölése gerjesztette, hanem a román tanácsosok elégedetlensége azzal kapcsolatban, hogy az idén is csak egy díjat adtak, és hogy ezt nem a román közösség jelöltje, Cucu pópa érdemelte ki, hanem én. Különben ők is kijelentették, nincs kifogásuk személyem ellen.

– Kinek az elismerése volt fontos az ön számára az évek folyamán?

– Hogyha megnézem a korábbi díszpolgárok sorát, orvosok, tanárok, múzeumigazgatók, kutatók, írók, sportolók, művészek – mind szakmájuk, mesterségük kiválóságai, akiket elismert a jelölőbizottság. Mindenkit tisztelek közülük, de ha csak egy nevet kellene mondanom, Szilágyi Zsolt kollégámat választanám. Ha pedig személyesebbre veszem, akkor az édesapám véleménye számított mindig. Az utóbbi időben viszont a családom visszajelzésére támaszkodom az engem érintő ügyekben. A beszédemet például csak a feleségemnek mutattam meg, a szakmai dolgokat a fiammal, lányommal is megbeszélem.

– Mit gondol, miért alakult ki ez a mikós közösségi szellem, mely megtartó erőként működik véndiákok ezreiben a mai napig?

– A mikós szellem megtartó erejéről sokan gondolkoztak és vitatkoztak. Szerintem az alma mater patinája, a nagy elődök példája és a mai napig rá jellemző kivételes oktatás és közösségi élet a titka.

– Véleménye szerint hogyan lehet ma jó közösséget építeni úgy, hogy nem az ellenállás legyen a (egyik) fő összetartó erő? Hiszen a néptánccsoportnak, amelyet még a kommunizmusban alapított, a nonkonformista zenei meghallgatásoknak, a kórusnak is ez volt az egyik fő verőere. No meg persze a turnék, kiszállások…

– Sokat számítanak a hagyományok. Az igazság az, hogy ma is létezik a népi együttes, és annak ellenére, hogy a modern világ annyi alternatívát kínál a diákoknak, ha látják a tanár lelkesedését és a foglalkozás értelmét, akkor a karate, az informatika mellett szívesen járnak akár kórusra, régi zenére is. Itt a saját 5. osztályos unokámmal, Ádámmal példázódtam. Úgy lehet, megtiszteltetésnek veszik, hogy folytathatják mindazt, ami a népi együttes esetében immár 50 éve jól működik.

– Milyennek látja a mai erdélyi magyar könnyűzenei felhozatalt? Mi hiányzik, vagy mi van meg Szentgyörgynek ahhoz, hogy csillagokat teremtsen?

– Az erdélyi magyar könnyűzenei, rockzenei felhozatal ígéretes. Nincsenek annyian, mint évekkel ezelőtt, de ha a Bagossy Brothers Bandre, a Titánra, Szőcs Renire vagy a Selfish Murphyre gondolunk, ők állják a versenyt bármelyik magyarországi sztárral. Ahhoz, hogy csillag legyél, tehetség kell, jó menedzsment, hatalmas kitartás és szorgalom, meg aztán jó időben jó helyen kell lenni, például egy tehetségkutató versenyen. Jelenleg két sepsiszentgyörgyi csillagra hívnám fel a figyelmet: Luppinger Attila gitárosra és Zöldi Larára. Mindkettőjüknek fényes jövőt jósolok.

– A zene, a mindenféle jó zene mellett a film, a mozi a másik nagy hobbija. Ennek az utóbbi években milyen formában hódolt?

– Hatalmas öröm számomra a mozi újranyitása. A vetített filmeket többnyire megnézem. Írtam egy tanulmányt a szentgyörgyi mozizás történetéről, sok-sok képpel és érdekességekkel. Ez egy jövendő könyv egyik része lesz.

– Melyek az „ötéves” tervei?

– Lehet, már az idén megjelenik az előbb említett könyv, amelynek munkacíme Környezetem egykor és ma, és a közösségi oldalamon egy része olvasható is. Mivel kedvező fogadtatásra talált, kibővítem. Azokról a helyekről, eseményekről és emberekről szól, amelyekkel, akikkel valamilyen kapcsolatba kerültem. Sok helytörténeti és személyes vonatkozása is van benne. A cím csak ideiglenes, ha valakinek van valami jobb ötlete, kérem, írja meg Facebookon, üzenetben, a nyertest majd egy dedikált példánnyal megajándékozom! Előre is köszönöm! Terveim között szerepel az unokákkal való foglalkozás: családi gyökerek kutatása, zenetanítás, mozizás, kultúrtörténeti nevelés, további beszélgetős séták és minél meghittebb kapcsolat kialakítása velük. Nagyon szeretném megérni, hogy a legkisebb, a 75 napos Ádámka akkora legyen, hogy vele is megismertetehessem a „székely életérzést”.

– Kikkel és hogyan ünnepelte meg a várostól kapott kitüntetést?

– Életem egyik legszebb napja volt! A díszgyűlés közös ebéddel folytatódott a város vezetőségével, a többi Pro Urbe díjassal, a testvérvárosok képviselőivel, nem utolsósorban a családommal. Ezt a Nazareth- és a Bródy-koncert megtekintése követte, majd barátainkkal és Bródyval, valamint menedzserével, akiket régebbről ismerünk, majd éjjel fél háromig tereferéltünk, vacsoráztunk, koccintgattunk. Hosszú nap volt.