
Szombaton a Fortyogófürdőn rendezett X Balloon Festen adott fergeteges koncertet az idehaza újdonságnak számító indie folkot zászlajára tűző Mano&Gregor.
2022. október 05., 00:152022. október 05., 00:15
A sepsiszentgyörgyi születésű, Kolozsváron élő Ráduly Botond Manó énekes és Petri Gergő gitáros vezette zenekar már meggyőzött a júliusban közzétett Warm Freeze nevű dallal, ám nemcsak emiatt vártam kíváncsian a több mint egyórás csúszással kezdődött koncertet, hanem azért is, hogy lássam, sikerül-e kizárólag saját számokkal „megvenni” a közönséget. Nos, aggodalomra nem volt ok, ugyanis a zömében vidám hangulatú, sodró lendületű, remekül hangszerelt és előadott kompozíciók a kezdeti tétovázás után magukkal ragadták a publikumot.
Ehhez a már említett összetevők mellett a rendkívül profin gitározó és éneklő Gergő, alias Gregor és a pianínójával rendhagyó módon a színpad előterében nyomuló, örökmozgó Manó komoly frontemberi képességei is hozzájárultak. Azt meg, hogy a saját dalok betaláltak a közönségnél, a publikum körtánca, az együtténeklés és a tapsokkal „kikényszerített” négy ráadás bizonyítja.
Fotó: Andreea Maiastra Aron
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!