Magyar nyomokat hagyott (Makai Ádám: 1935–2020)

Nem egyszerű megközelíteni Makkai Ádám sors- meg életvitelét, hiszen a kommunista eszme hajszolta bele a világ tengereibe. Ezt a hajszát megélte oly módon, mintha megbosszulni akarná mindazt a gyalázatot, amit az üldöző politikai hatalom elkövetett nemzete, Magyarországa ellen. Ő valóban a mindenséggel mérte ezt a harcot is, alkotó munkáját is. 1935-ben született Budapesten, a kovásznai Ignácz Rózsa (1909–1929) és a politikus, újságíró Makkai János gyermeke.

Halála után napokkal azt is mondhatnánk, egész életműve, rendkívüli és érdekes munkássága akár jelképértékű is lehet. Anyja a színművészi és írói székely–magyar sors felkiáltójele olvasói és emlékezői számára. Háromszéken, Kovásznán évente, naponta megemlékeznek róla. A fia, Makkai Ádám az 1956-os magyar forradalom és a halál elől menekült neki a nyugati világnak, az Egyesült Államokba ment a Harvard-, a Yale-egyetemekre, 1965-ben már nyelvészdoktorátust szerzett. Tudományos nyelvészeti munkássága vitte Távol-Keletre, Honoluluba, a hawaii, Kuala Lumpur-i egyetemekre. Magyar költőként, íróként, nyelvészdoktorként angol nyelvet és nyelvtudományt tanított a messzi Keleten.

Amerikában fölmutatta szerkesztőként, költőként is a magyar kultúrát. Nem ment üres kézzel, vitte egy nemzet súlyos és szép gondját, baját, szépségeit. Nem vetett ágyba ment, hanem ágyat vetni a távoli nyugaton és keleten a magyar szónak, kultúrának.

Van, mit siratva ápolnunk, bőven van a hagyatékában. Költészetét már felfedezték, nyelvészeti munkásságát, műveit is talán, de máig sem eléggé. A politika inkább vet gátat, mint ágyat a magyar művészetnek. Orbán János Dénes írt utószót egyik (mind) várva várt könyvéhez, abból idézek jelzésként. „Nem újdonság, de elkeserítő igazságtalanság. Makkai Ádám több száz versből álló költői életműve mind a közönség, mind a szakma előtt aránylag ismeretlen. Holott egyike legnagyobb kortársainknak.” Igaz.

Nem vigaszt keresünk, az nincs. Meghalt Makkai Ádám. Könyvkiadókat igényel életműve és olvasóinak tábora. Meditáció három Ungaretti-idézetre c. versének záró három sorát idézem: „Jupiter tán marad mint főtanítónk,/

s te, ember, régen testtelen leszel/ és ártatlan, mert Isten nem haragszik.”