Magán-mentőszolgálat létesült Háromszéken

Bővíti szolgáltatásait a sepsiszentgyörgyi Salvatore Egyesület: a közelmúltban egy új magánmentőszolgálatot hoztak létre, melynek diszpécsere Kézdivásárhelyen található.

Dimény H. Árpád

2023. március 03., 11:562023. március 03., 11:56

 

Buna Hunor, a Salvatore Egyesület elnöke elmondta, a beruházás európai uniós forrásból valósult meg, 100 ezer eurós támogatásról van szó. A mentőautó minden olyan felszereléssel rendelkezik, ami a B1-es vagy B2-es típusú esetkocsikon előírásszerű, illetve szakorvos és asszisztenssel van ellátva.

 

„Tavaly céget kellett alapítanunk, mert civil szervezetként nem pályázhattunk európai uniós kiírásokra, és mivel diák voltam, az Innotech Studenten keresztül pályáztam, és nyertünk, az angyal már el is hozta a mentőautót” – nyilatkozta Buna.

A magán-mentőszolgálat magán-, kulturális, sportrendezvényeken biztosít egészségügyi ellátást orvossal és asszisztenssel.

„Szinte minden rendezvényszervező tudja, hogy kötelessége biztosítani az orvosi ügyeletet – jogszabályi nyelven: gyalogőrséget, mozgóőrséget. Sajnos, nem mindenki veszi komolyan, holott a rendezvényen bekövetkező balesetekért a rendezvény szervezője a felelős” – hívta fel a figyelmet a Salvatore Egyesület elnöke. – „A mentőautó az egészségügyi minisztérium által akkreditált, felszereltsége a normál esetkocsiéhoz hasonló: van injektomat, defibrillátor, monitor, motoros szívó, álló és hordozható, vákuummatrac a gerinctörés gyanús esetekhez, reanimációs táska, gyermeksürgősségi táska, kötszerek, rögzítő készlet, sínek, egészségügyi anyagokat és gyógyszereket tartalmazó hátizsák, hordágy, plusz 2 az 1-ben hordágy, vagyis egy lapát és egy merev hordágy is” – magyarázta Buna Hunor.

Azok, akik a kórházból vagy a kórházba szállításra szorulnak, a 0770 740 557-es telefonszámon hívhatják a magánmentőszolgálat diszpécserét, ugyanakkor megjegyezzük, hogy a szolgáltatásért fizetni kell. A diszpécserszolgálat a Kovászna Megyei Közegészségügyi Igazgatóság (DSP) engedélyével működik, jelenleg felváltva 5 alkalmazott fogadja a hívásokat.

„Kézdivásárhelyen működik a diszpécserközpont, a cég neve Dávid Magán-mentőszolgálat, a Salvatore Egyesület testvércége, és a fiamról neveztem el, aki a legfontosabb az életemben. Tudjuk, hogy a megyei mentőszolgálat eléggé le van terhelve, mi ebből a teherből szeretnénk levenni egy picit azzal, hogy előzetes programálással a mozgásképtelen betegek rendelkezésére állunk, illetve a nagyobb rendezvényeken, ahol eddig is mi biztosítottuk a sürgősségi egészségügyi ellátást, jól fog jönni egy készenlétben levő mentőautó” – mondta Buna Hunor.

 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust