Magában van az ember?

Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.

Borcsa János

2021. augusztus 12., 00:062021. augusztus 12., 00:06

Adódnak helyzetek és alkalmak, amikor magában s önmagával akar lenni az ember, s azt gondolja, ezt meg is teheti. Bezárkózna önmagába, elkülönítené magát még emberek sokaságában is, hogy élvezze az egyedüllétet. Mondhatni, csak az áldott Nap süt rá ilyenkor – egy nyári napon, az ismerős anyaföldön – a felhőtlen égbolt tetejéről, és a hegyeket borító fenyvesekből áramló tiszta levegő járja körül, s nincs messze tőle az eleven víz sem. Szemét is behunyja, csak valamilyen zsongító érzést érez, de nem tud elaludni, hogy még inkább kikapcsolja magát a rajta kívüli természeti s társas környezetből. Nem érzékeli az idő múlását sem, mintha azon is kívül lenne, de nem a semmiben érzi magát, hanem a lét – elviselhető! – könnyűségében...

Az ember léte pedig – gondolja ezúttal is – egyszerre parányi és nagyszerű, mert éppen ilyennek alkotta meg, aki mindeneknek teremtője és működtetője. S ha már tudod, hogy te is a mindenek között vagy, akkor rá kell jönnöd, hogy nem vagy magadban, ha netán még kívánnád is ezt az állapotot esetenként. Nemcsak egy életen át hű társad van közeledben, karnyújtásnyira tőled, hanem maga a teremtett világ az éltető Nap s a levegő meg más elemek „személyében”, s általuk az a Valaki is, akiről a már életében klasszikusnak tartott költőnk, Kányádi Sándor állította, hogy jár a fák hegyén, illetve azt, hogy úr minden porszemen, s én abban hiszek, hogy – maga a remény...

Ha nem így lenne, az a sokat hangoztatott nézet, hogy társas lény az ember, hogy társadalomban találja meg valódi helyét, azt gondolom, kevésbé lenne biztató. Magányunk pedig iszonyú lenne minden bizonnyal, akár külső, akár belső okokkal magyaráznók is azt az állapotot és tudatot. Nincs hát magában az ember.

Ha tehát felettünk az áldott Nap, ama felséges arc „képemását” érezheti az ember, s megtapasztalhatja – a Dsida Jenő által magyarra fordított Naphimnuszt, Assisi Szent Ferenc versét idézve –, hogy „fényes ő és ékes ő és sugárzó roppant ragyogása”...