Madarásztúrán

Pintyeket, szarkákat, ölyveket láttunk a legutóbbi madarásztúrán, ahová rendszeresen kijárunk az uzoni Ambrus László barátommal. Szomorkás idő fogadott, nagy reményeket nem fűztünk a naphoz, mármint ami a madarak látványát illeti, de így is tíznél több madárfajt figyeltünk meg, köztük északról érkezett vendégeket is.

Székely Hírmondó

2021. november 26., 00:352021. november 26., 00:35

A madarásznap valójában úgy kezdődött, hogy a társam meg szerette volna nézni, hogy talál-e lilatönkű tölcsérpereszkét. Ezért kezdésben arra a helyre mentünk, ahol ez a gombafaj fellelhető. Rövid keresés után találtunk is.


Ezután folytattuk az utat, és egy szakaszon a szarkák látványával kellett beérnünk, más madár nem volt. Őzeket láttunk, majd szinte egyszerre pillantottuk meg a farkasmadarat, azaz a nagy őrgébicset. Téli vendégként is érkezhet hozzánk, de a faj fészkel is a térségben. Nyáron is többször találkoztunk a ragadozó életmódot folytató madárral. Most ott ült egy csipkebokor meghajló ágán, és figyelte a szomszéd bokor tövében táplálkozó pintyeket. Amelyik madárnak egy pillanatra lankad a figyelme, azt elkapja az őrgébics.


Közelebb érve már be lehetett azonosítani a bokor alatt lévő madarakat. A kis madárcsapat főként citromsármányokból állt, de volt köztük sordély is, és közvetlen mellettük tengelicek kapaszkodtak az elszáradt növényi szárakon.


A hátunk mögött süvöltő hangját hozta a szél, alig lehetett hallani a rövid sípolást, de az elég volt, hogy felfedezzük a hang tulajdonosát. Egy gyönyörű hímpéldány az akácfa csúcsán ült. Nem mentünk közelebb, mert így is jól lehetett látni.


Bent a mezőben egy földkupacon egerészölyv üldögélt, fenn a magasban két példány körözött. Távolban egy égerfán tartózkodó példány, a világos színű tollazata miatt igen gyanússá vált. Kiderült, hogy egy gatyás ölyv, és nem az egyedüli, amit a túra során láttunk. Minden télen meg szoktuk figyelni a gatyás ölyveket, most mintha egy kicsit korábban érkeztek volna

Kelemen László

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés