Luxus Vektor

Sugár János képzőművész alkotásaiból – installáció, digitális print, ready-made, stencil, átalakított tárgyak, filmek, videók – Luxus Vektor címmel mutat be a MAGMA Kortárs Művészeti Kiállítótér egy bő válogatást a 80-as évektől napjainkig.

Székely Hírmondó

2022. január 17., 00:202022. január 17., 00:20

A kiállítást január 18-án, kedden 19 órától nyitják meg, mely alkalomból a művész elkészíti az 1983-as Magyarország a tiéd lehet című munkájának replikáját.


Sugár János (Budapest, 1958 –) szobrászszakon tanult a Magyar Képzőművészeti Főiskolán 1979–84 között, ezzel párhuzamosan 1979–86 között tagja volt az Erdély Miklós által vezetett Indigo csoportnak, majd 1985-től a Balázs Béla Stúdió tagja, 1990–95 között vezetőségének tagja. 1987–88 és 1989–90-ben Alternatív filmiskola címmel előadássorozatot tartott Peternák Miklóssal a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat József Attila Szabadegyetemén. A 80-as években többszöri alkalommal Stúdió díjas, majd Derkovits-ösztöndíjban részesül, 2006-ban Munkácsy-díjat kapott.


Első romániai egyéni kiállítása Sugár Jánosnak 2009-ben volt Ha nem provokálod, a hatalom láthatatlan címmel Marosvásárhelyen, a B5 Stúdió / ARTeast Alapítvány szervezésében. Maroson további csoportos kiállításokon vett részt, legutóbb 2020-ban a Kikapcsoltan – Bekapcsoltan 2 alkalmával, valamint 2019-ben a Tűz a múzeumban című közösségi projektjével a Galériák Fehér Éjszakája keretén belül.
2014-ben a Bukaresti Nemzetközi Kortárs Művészeti Biennále résztvevője, jelen kiállításon is látható MUTE című videoművével. A MAGMÁ-ban 2019-ben a Duet(t), valamint 2021-ben a Kikapcsoltan – Bekapcsoltan 2 csoportos kiállítások alkalmával találkozhatott a közönség néhány alkotásával, szintén az ARTeast Alapítvány szervezésében.


Jelenleg a Magyar Képzőművészeti Egyetem Intermédia Tanszékének vezetője, melynek egyik alapító tagja, valamint a Tilos Rádió Alkotás Útja – a kortárs képzőművészetet bemutató tematikus, lassított elmúlású élőbeszéd-demonstráció – műsorának társműsorvezetője.


A kiállítás április 15-ig látogatható – hétfő és ünnepnapok kivételével – naponta 11–19 óra között. Bővebb tájékoztatás a kiállításról: www.magma.ro oldalon olvasható.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés