A 2024/25-ös évadot új névvel, Háromszék Táncszínházként nyitja meg a társulat, amelynek repertoárjában a folklórműsorok mellett rendszerint új táncszínházi előadások jelennek meg.
2024. augusztus 28., 10:032024. augusztus 28., 10:03
A társulat úgy véli, az új név hűen tükrözi mindazt, amit képviselnek: a folklórműsorokat, és a hagyományt új, egyéni formavilág megteremtésével továbbadó, a színház nyelvén új kontextusba helyezett előadások. Ebben a szellemen indítják az új évadot is, szeptemberben a Lúdas Matyi felújított gyermekelőadásé lesz a főszerep, melynek rendezője a nemrég elhunyt Novák Ferenc – Tata.
A Fazekas Mihály klasszikus műve alapján készült mese-musical a sepsiszentgyörgyi közönségnek nem ismeretlen, hiszen a társulat 2001-ben és 2008-ban is már színpadra vitte, nem kevés sikerrel. A 2024-es premier nagysikerű előadásuk felújított változata, amelyet ebben a hónapban is több szereposztásban tűznek műsorra Sepsiszentgyörgyön és Marosvásárhelyen. A részletes program a társulat honlapján böngészhető.
Szeptember 6-7. között a társulat is részt vesz az Erdélyi Táncháztalálkozón, amikor újra a népzenétől és néptánctól lesz hangos Székelyudvarhely. A rendezvény szombat esti gálaműsorán az Udvarhely Néptáncműhely és Háromszék Táncszínház közös produkcióját, a Ritka magyar- Kallós Zoltán emlékére c. előadást tekinthetik meg az érdeklődők. A produkció rendező-koreográfusa Tőkés Csaba Zsolt, zenei szerkesztője Kelemen László. Az előadásban közreműködnek a Kedves és a Heveder zenekarok.
Fotó: Kátai Jocó
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!