
Április elején lapunk arról számolt be, hogy reggeliben, a sepsiszentgyörgyi Sugás áruház közeli parkolóban lefilmeztek egy személyt, amint éppen az ott parkoló autókat iparkodott kinyitni. Az ügy fejleményeiről érdeklődtünk az illetékeseknél.
2017. július 10., 00:252017. július 10., 00:25
Április elején lapunk arról számolt be, hogy reggeliben, a sepsiszentgyörgyi Sugás áruház közeli parkolóban lefilmeztek egy személyt, amint éppen az ott parkoló autókat iparkodott kinyitni. Az ügy fejleményeiről érdeklődtünk az illetékeseknél.
A rendőrséghez is eljuttatott felvételen jól látható, hogy a tolvaj sántít. Ez azért fontos, mivel korábban (március közepén) egy panaszosunk arról számolt be, hogy a sepsiszentgyörgyi Templom utcában kísért figyelemmel egy ugyancsak sánta, kicsit kancsi fiatalt, amint a parkoló autókba bekukucskált, a belső teret vizsgálta, mintha valamit keresne. Mi több, egy közeli tömbház magánparkolójába is betévedt, és amikor kérdőre vonta a szemtanú, az ifjú azzal hárított, hogy mindössze a nagy dolgát akarta elvégezni az autók takarásában.
Az áprilisi videón jól kivehető, hogy nem az első próbálkozásánál tartott a tolvaj, hiszen fényes nappal magabiztosan járt-kelt az autók között, bátran próbálgatva azok ajtaját, és valamiféle kulccsal is iparkodott kinyitni egyeseket.
Tolvaj-Marin Nicoleta, a megyei rendőrség szóvivője lapunk érdeklődésére elmondta, az ügyben lopási kísérlettel még zajlik a nyomozás. Annyit még közölt, hogy nem nőtt az autókból való lopások száma, átlagban havonta két esetet jegyeznek megyeszerte, és főképpen a polgárok figyelmetlenségét használják ki az alkalmi tolvajok, akik az üzletekbe „beugró”, a járműveik ajtaját be nem záró személyektől lovasítanak meg különféle javakat.
Amúgy nyáridőben vidéken főként a lucernát, füvet kaszálják, lopják, míg városon inkább a megélhetési, kis anyagi károkkal járó üzleti lopások a divatosak
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!