
Liviu Dragnea hazaárulással vádolja Klaus Johannist és indítványozza, hogy a PSD tegyen feljelentést az államfő ellen. Ugyanakkor elmondta, hogy véleménye szerint szervezett hadjárat folyt pártja ellen.
2018. december 17., 10:052018. december 17., 10:05
"Johannis, aki Románia árulója, hosszú ideje azt mondja, hogy az ország nincs felkészülve arra, hogy átvegye az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét. Ez a nemzet elárulása. Arra kérem a szakembereket, hogy Tudorel Toader segítségével a következő év elején tegyenek feljelentést hazaárulás vádjával Klaus Werner Johannis ellen" - hangoztatta vasárnap, a párt országos tanácsán Liviu Dragnea, a PSD elnöke.
Az elmúlt két évben a Szociáldemokrata Párt (PSD) ellen a legnagyobb és legjobban megszervezett hadjárat folyt - jelentette ki vasárnap Liviu Dragnea, a PSD elnöke.
"Az elmúlt két évben a Szociáldemokrata Párt ellen a legnagyobb és legjobban megszervezett hadjárat folyt, úgy a párton belülről mint kívülről, úgy a kormányon belülről mint kívülről, úgy az országon belülről mint kívülről" - jelentette ki vasárnap, a párt országos tanácsán Liviu Dragnea, a PSD elnöke.
(Agerpres)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!