Levél a Fortyogó utcából (X)

Kézdivásárhelyi vagyok, ott is lakom és büszke vagyok rá. Ha kilépek a városból, büszke háromszéki, ha elhagyom a megyét, büszke székelyföldi, és ha más országban járok, akkor büszke erdélyi ember vagyok.

Székely Hírmondó

2024. június 06., 10:162024. június 06., 10:16

Gyerekkoromat a céhes városban töltöttem, Budapesten tanultam, onnan jöttem haza dolgozni és családot alapítani. Azért, mert hazahúzott a szívem. Feleségemmel ezt tanítottuk mindhárom gyermekünknek, ahogy nekünk is a szüleink: történjen bármi, Kézdivásárhely, Háromszék, Székelyföld mindig az origót jelenti.

Egyetemista gyermekeink már abban a kicsi magyar világban nőttek fel, amely Székelyföldet jellemzi, és amelyet látszólag semmi sem fenyeget. Nekik már természetes, hogy minden kapható, nem rezdülnek össze, ha a vámos, a rendőr rájuk mordul, filmek, zenék, olvasnivalók minden elérhető magyarul. Magyar iskolában jártak, anyanyelvükön tanultak. Abba nőttek bele, hogy biztonság van, büszkén vállalhatják székely identitásukat. Ez is a normalitás. Hála Istennek, hogy nem kellett mást megtapasztalniuk. Mi, akik többet éltünk, tudjuk, hogy a jót és a szabadságot amilyen könnyen meg lehet szokni, olyan könnyen el is lehet veszíteni.

Szinte biztosak lehetünk abban, hogy alig pár száz kilométerre tőlünk, a kárpátaljai magyarok sem gondolták, hogy háború lesz, és lám, több mint két éve dörögnek a fegyverek. Ugyanígy nem gondoltuk, hogy büntetlenül táncolhatnak nagyapáink sírján az úzvölgyi temetőben, és mi, akik ott voltunk, megtapasztaltuk, milyen erővel tud kitörni az elvakultság, a düh. Azokból a huligánokból nőtt ki az AUR, amelynek holdudvara azóta is kitartóan hinti nemcsak a magyargyűlöletet, hanem az agresszivitást is. Innen Háromszékről is követtük, ahogy a parlamentben üvöltik: „kifele az országból a magyarokkal”. Majd aztán a mézesmázas hangot is: „magyarul beszélő román testvérek”. Most már arról is beszélnek, hogy nem kell magyar iskola, legyen tilos a magyar könyv a közkönyvtárakban. Az AUR négy évvel ezelőtt bejutott a parlamentbe. Most az Európai Parlamentet és az önkormányzatokat célozta meg. Én biztos vagyok benne, hogy semmi jóra nem számíthatunk részükről. Hogyan lehet megállítani őket? A demokrácia eszközt adott mindannyiunknak a kezébe, szavazati jogunk van, ennek erejét kell most felhasználjuk, mondjuk meg mi is, hogy merre van az arra. Az AUR hívei hangosak és harcosak, ők nagyszámban elmennek szavazni is. Mi, erdélyi, háromszéki magyarok mit teszünk? Hogy nem tudunk azonosulni ezzel a csürhével, az biztos. De a félreállás, a távolmaradás sem a jövőt szolgálja, hanem az AUR térnyerését. Ha mi kimaradunk az Európai Parlamentből, lehet, hogy a holnapunkat nem változtatja meg,  de a következő évtizedet  igencsak átalakítja. Az én édesapám azt tanította, hogy családunkban nemcsak a holnap a fontos, nemcsak a mi életünk a fontos, hanem az is, hogy a gyermekeinknek, unokáinknak is olyan otthont hagyjunk hátra, ahol biztonságban lehetnek. Nagy kérdés számomra, hogy ha az AUR kerül hatalomra, megmaradhat-e még ez a mi kicsi magyar világunk itt, Háromszéken, Székelyföldön? Őket követve, azt látom, ha AUR megerősödik, biztosan nem engedi, hogy továbbra is éljük szeretett és megszokott világunkat. Most kell  felismernünk mindannyian, akik itt élünk, hogy a veszély itt toporog az ajtó előtt. Szánjuk rá azt a 10-15 percet a szavazásra, vigyük el családtagjainkat, barátainkat, ismerőseinket, hogy legyen magyar jövőnk biztosítva. Június 9-én félmillió igenre van szüksége az erdélyi magyarságnak, beleértve a háromszéki magyarok szavazatait is. Hiszek abban, hogy együtt győzni fogunk!

Tamás Sándor, kézdivásárhelyi lakos

(X – fizetett hirdetés)

Az RMDSZ megbízásából, AEP-azonosító: 23240001.
Comandat de UDMR, Cod AEP: 23240001.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust