
Leszállt a Hold Földről nem látható túloldalán a Csang'o-4 kínai űrszonda, elsőként a világűr kutatásának történetében - jelentette be a kínai űrkutatási hivatal.
2019. január 03., 10:422019. január 03., 10:42
A Kínából december 8-án útnak indított űrszonda pekingi idő szerint délelőtt 10 óra 26 perckor landolt, és már továbbította az első jeleket a Földre.
Az űrszonda a 138 kilométer átmérőjű Aitken-kráterben landolt. A Hold túlsó oldalán lévő űreszközökkel csak úgy lehet folyamatos rádiókapcsolatot tartani, ha egy átjátszó (relé) mesterséges holdat telepítenek a Hold körüli pályára. A kapcsolattartást a júniusban pályára állított Csüecsiao (Szarka-híd) műhold biztosítja.
A Csang'o-4 egy leszálló egységből és egy holdjáróból áll. A szondának több tudományos feladata lesz: segítségével alacsony frekvenciájú rádiócsillagászati megfigyeléseket végeznek majd, vizsgálni fogják a Hold felszínét és felszíni formáit, ásványi összetételét, a neutronsugárzás mértékét és más környezeti viszonyokat.
A kínai holdkutatási program nemzetközi együttműködésben valósul meg. A misszió négy tudományos programjának műszereit holland, német, svéd és szaúd-arábiai kutatók fejlesztették.
A kínai programnak majdnem lett magyar vonatkozása is. A leszállóhely eredetileg a Hold túlsó oldalán levő Von Kármán-kráter lett volna, amely Kármán Tódor magyar származású világhírű gépészmérnök, fizikus, alkalmazott matematikus, a rakétatechnika, hiperszonikus repülés és űrhajózás egyik úttörője emlékét őrzi, írja a Csillagaszat.hu. Ez a 180 km átmérőjű kráter a holdrajzi déli szélesség 44,8 fokánál és keleti hosszúság 175,9 fokánál található.
(Index)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!