Lemondanak a pénzről

Bár elfogadták a pályázatot, kiadták rá a miniszterei rendeletet, nem küldték meg a szerződést, és így pénzt sem utaltak a sepsiszentgyörgyi Gyöngyvirág utca javítására, így a város kénytelen saját költségvetéséből folytatni a munkát – jelentette ki tegnapi sajtóértekezletén Antal Árpád polgármester.

2017. július 11., 00:272017. július 11., 00:27

Bár elfogadták a pályázatot, kiadták rá a miniszterei rendeletet, nem küldték meg a szerződést, és így pénzt sem utaltak a sepsiszentgyörgyi Gyöngyvirág utca javítására, így a város kénytelen saját költségvetéséből folytatni a munkát – jelentette ki tegnapi sajtóértekezletén Antal Árpád polgármester.

Az elöljáró elmondta: az országos költségvetés elfogadása után 30 napja van a polgármesteri hivataloknak arra, hogy különböző beruházásokra pénzt igényeljenek. Sepsiszentgyörgy tíz beruházásra kért pénzt, valamennyit jóváhagyták. A miniszteri rendeleteket kibocsátották ugyan, de ennek semmilyen kézzel fogható következménye nem lett: sem szerződés, sem pénz.


– Attól tartok, hogy a Gyöngyvirág utca lakóinak, s az ottani késés miatt néha kialakuló közlekedési káosz miatt a fél város lakosságának lassan elfogy a türelme, és aligha érdekli őket, hogy miért nem kapjuk meg a szerződést a minisztériumtól. Ugyanakkor lejárt a fél nyár, s nem aszfaltoztunk, amit szintén nem túl szerencsés halogatni. Éppen ezért úgy döntöttünk, a munkálatot most azonnal, helyi költségvetésből folytatjuk, ezzel gyakorlatilag lemondunk arról a pénzről, amely valamikor lehet, hogy bejött volna. Így lehetőségünk lesz arra, hogy rövid idő alatt leaszfaltozzuk a járdákat és az úttestet, igaz, 1,4 millió lejünkbe kerül. Ha megnyitottuk a Gyöngyvirág utcát, akkor, még a nyár folyamán, leaszfaltozzuk az 1918. December 1. utat, a hídtól a villanyrendőrig – sorolta a polgármester.


Antal Árpád arra gyanakszik, hogy egyszerűen nincs pénz. Az egész országra összesen 100 millió lejes keretet különített el erre a célra a kormány. Ebből, a népesség száma szerint, kb. egy százaléka, azaz egymillió lej „járna” Háromszéknek. Ehhez képest csak Sepsiszentgyörgy 18 millió lejt kért (csak a Gyöngyvirág utca 1,4 millió), ami a keretösszeghez képest akkor is soknak minősül, ha ezek többéves beruházások.


Hozzátette: ezzel párhuzamosan megkezdődik a kavicságy elhelyezése a Kós Károly utcában, és folytatják a munkálatokat az Ifjúság utcában és a Testvériség sétány alsó felén.


Újságírói kérdésre válaszolva a polgármester kifejtette: a számvevőszék „minden logikát mellőző” fellépése miatt kilenc olyan licitjük van, amire nem kapnak vállalkozót. A számvevőszék ugyanis kényszeríti az önkormányzatot, hogy bekérje a cég számláit, amihez, megrendelőként, formailag semmi köze.


– Mi megpróbáljuk bekérni a számlákat, a cég beperel minket és a bíróság neki ad igazat, mert azt mondja, hogy semmi közünk hozzá. Mi bepereljük a számvevőszéket, hogy ilyet nem kérhet, erre ugyanaz a bíróság a számvevőszéknek ad igazat. Eközben a sepsiszentgyörgyi polgár azt mondja, nem haladnak a munkálatok – és neki biztos, hogy igaza van – közölte a polgármester.


Az elöljáró beszélt a szakszervezetekkel folytatott tárgyalásokról, ami az egységes bértörvény alkalmazását illeti és arról is, hogy a prefektus „megpróbálja szétverni” a sepsiszentgyörgyi sportot.

Ezekre a témákra holnapi lapszámunkban visszatérünk. 

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés