
2017. május 30., 20:072017. május 30., 20:07
Hozzávalók: 1 kg liszt, 5 dkg élesztő, 2 ek cukor, 5 dl tej, 1 dkg só, 2 tojás, 1 dl olaj, kemény lekvár, tojás a lekenéshez.
A lisztet szitáljuk egy mélyebb tálba, és nyomjunk a közepébe mélyedést. Ebbe morzsoljuk az élesztőt, kevés tejben feloldjuk a cukrot, ráöntjük az élesztőre, és kelesszük 15 percig. Ezután tegyük hozzá az olaj kivételével a többi hozzávalót is, és jól dagasszuk meg. Mikor kidagasztottuk, adjuk hozzá az olajat is. Letakarva, meleg helyen kétszeresére kelesztjük. A megkelt tésztát deszkára borítjuk, mérjük ki mekkora süniket szeretnénk, osszuk el a tésztát, és formáljuk gombóc alakúra. Kicsit kivágunk belőle a lábaknak, a többit ellapítjuk, beleteszünk egy kiskanál kemény lekvárt, a széleket behajtjuk, jól összenyomjuk, és alulra tesszük. Ollóval bevagdossuk, így kialakítjuk a tüskéket. A kivett tésztából kivágjuk a lábakat, lekenjük felvert tojással és beillesztjük a süni alá. Szemes borsból szemeket rakunk, és cukordíszből az orrocskáját. Így folytatjuk, amíg az összes elkészül. Felvert tojással lekenjük, 180 fokos sütőben szép aranybarnára sütjük. (www.receptneked.hu)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!