
Közösségszolgálatra összpontosító, versenyképes csapattal nevezett be a gidófalvi helyhatósági választásokba az Erdélyi Magyar Szövetség.
2020. szeptember 16., 00:312020. szeptember 16., 00:31
A technikusi végzettségű veterán önkormányzati tanácstag, a zoltáni Máthé István az eddigitől eltérő munkastílus meghonosításával nyitna merőben új fejezetet a község történetében, amennyiben nem Bólogató Jánosokból állította össze munkatársi gárdáját. Az eddigi egyszemélyi vezetés bírálójaként az utóbbi években támogatóra lelt a gidófalvi Szabó Ferenc, több kötet szerzőjének személyében, akivel tanácstagként együttműködve mindenki másnál több javaslatot, határozattervezetet dolgoztak ki. Fölöttébb fonák vonása a mai kampánynak, hogy az a személy, egy versenytárs terjeszt elő olyan javaslatokat, melyeket korábban ő maga fújt le a „nem lehet!” jelszavával, és most választások közeledtén „megtáltosodott'' .
A fő munkálat ma, az egész község életét felforgató, folyamatban lévő útjavítás és aszfaltozás. De a széthúzó, munkájukat össze nem hangoló alvállalkozók miatt most áll a munka, nyilván azért, mert a cégek túlvállalták magukat, s kampánycélokra másutt is szükség van rájuk.
A felügyelet hiányára vall, hogy sok a minőségi rendellenesség a félbe-szerbe hagyott szakaszokon, valamint a mellékutcákra kitérő útelágazásoknál is.
Kulcseleme programjuknak az infrastruktúra bővítése, elébe menve a falvak megkezdődött megújulásának. Új házakat húztak-húznak fel többfelé az újonnan beköltözők, telekvásárlók. Ott villanyvezetékre, vízvezetékre, csatornázásra van szükség.
Folytatni kellene szorosabb ellenőrzés mellett a folyamatban lévő munkálatokat, különben évekre elhúzódhatnak.
A községi oktatási hálózat összevonása nyomán felszabadult épületeket hasznosítani kellene.
Étfalván az iskolát átneveznék és falumúzeumot hoznának létre benne.
Gidófalván fő gond volt a tanügyiek és a polgármesteri hivatal közötti nézetkülönbség feloldása, ebben is közreműködött Máthé István.
A tanévkezdet most biztosított, de megoldásra vár a nagy uniós beruházás, az informatika labor beüzemelése, különösen, hogy a községre a sárga kód előírásai érvényesek pillanatnyilag, azaz a gyerekek fele otthon kezdte online közvetítéssel a tanulást. Az ultramodern felszerelés bent van az iskolában évek óta, de még nem működik.
Fotosmartonoson 12 éve áll félbehagyottan egy közösségi ház, még villanyt sem tudtak bevezetni. A két falunak orvosi rendelőre lenne szüksége, miként szakorvosi konzultációk is elkelnének a községben a megyeszékhelyről kiszálló orvosok bevonásával. Fotosmartonoson baj van a vízellátással is, mely a többi faluban sem működik kifogástalanul.
Angyaloson égető probléma az egyháznak visszaadott kultúrotthon nagyon rossz állapota, azt vissza kellene bontani és újjáépíteni. Itt a kanalizálási hálózat kiterjesztése is megoldásra vár.
Minden faluban felemás a szemétszállítás helyzete, csak egy része a lakosságnak igényli a Tega szolgáltatásait, márpedig a többiek hulladékai meg nem engedett helyekre kerülnek és szennyezik a környezetet.
Tanácsi, szabad területeket helyi és idetelepülő fiataloknak lehetne felkínálni.
Az ifjúsági szórakozásnak, közösségi életnek ma nincs nyoma a falvakban.
Szabó Ferenc önkormányzati képviselőjelölt (költő, író) az Erdős Gábor és a Gidófalva községhez tartozó művelődési otthonoknak működési szabályzatot és rendezvényajánlatot dolgozott ki a pangó kultúrélet feltámasztására, ebben évente szerepelnek ismétlődő fesztiválok a műkedvelők felkarolására, művelődési hét, faluünnep, karácsonyi hagyományok bemutatása, farsangolás, előadók meghívása stb., mindez szakalkalmazottak szervezésében.
Ígyártó Szabolcs önkormányzati képviselőjelölt egy sportcentrum felépítését szorgalmazná, a szomszéd Bodok erre jó példa. Az állatvédelem helyzete is sok kívánnivalót hagy maga után, amit egyik falusfelük, Igyártó Nándor egyetemista, állatvédő aktivista képvisel, s akinek munkásságát segíteni szükséges.
Szakács János önkormányzati képviselőjelölt, frissen végzett fiatal jogász a tulajdonjogok tisztásához járulna hozzá, sok földterület azonosítása késik és húzódik évtizedek óta. A község 16 hektáros ipari parkjának mai használója nem fizet adót, a park kiaknázatlan, holott nagy reményeket fűztek hozzá, melyekből eddig semmi sem valósult meg. Ebben Máthé István is nagy lehetőséget lát, hiszen számtalan pályázati lehetőséget is elszalasztottak eddig. Csapatának nagy előnyeként emeli ki, hogy tagjainak nincsenek saját tulajdon elismertetési gondjai, ezért valóban a közösségi életnek szentelhetik magukat. (X)
Az EMSZ sajtószolgálata
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!