
Közzétette az erdélyi Pro Economica Alapítvány a magyar kormány által finanszírozott székelyföldi gazdaságfejlesztési program pályázati felhívásait.
2018. december 20., 10:232018. december 20., 10:23
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) szerdai tájékoztató hírlevele szerint a pályázati felhívások a mezőgazdasági feldolgozóipar támogatására irányulnak.
A programban a Hargita, Kovászna és Maros megye területén bejegyzett kis- és középvállalkozások pályázhatnak a mezőgazdasági termeléshez, valamint a mezőgazdasági termékek feldolgozásához kapcsolódó induló regionális beruházásokra.
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke rámutatott: a program a mezőgazdaságban dolgozókat, a kis- és közepes vállalkozásokat erősíti, és ezáltal közvetlenül erősíti a térségben élő közösségeket, javítja az egzisztenciális körülményeiket és elősegíti a helyben való boldogulásukat. Hozzátette: fontosnak tartják, hogy a közösség minden egyes egyéne, családja és vállalkozása tervezni tudjon. Úgy értékelte, a magyar kormány támogatásával megvalósuló gazdaságfejlesztési program Erdély gazdasági fejlődéséhez járul hozzá. Emellett a határon átnyúló gazdasági kapcsolatok fejlődését is elősegíti, illetve a megvalósuló beruházások hosszú távú munkahelyeket és gazdasági tevékenységet teremtenek, ami az egész Romániát erősíti - olvasható a hírlevélben.
A pályázati feltételekről a Pro Economica Alapítvány honlapján érhető el bővebb információ.
Kozma Mónika, Pro Economica Alapítvány ügyvezetője novemberben jelentette be, hogy 25 milliárd forintból gazdálkodik 2019-ben a székelyföldi gazdaságfejlesztési program.
(MTI)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!