Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
2021. január 11., 00:072021. január 11., 00:07
Azt mondják a brit tudósok, ha valaki ködösít, valószínűleg hazudik, ámít, át akar verni. Sorin Cîmpeanu tanügyminiszter minapi kijelentése szerint lehetséges, hogy kinyitnak az iskolák a második félévtől. Előfordulhat, hogy csak a kicsiknek, az is lehet, hogy csak a nagyoknak, de megtörténhet, hogy mindenkinek. Köszönjük szépen, hogy megszólalt kedves tárcavezető, de ennyi erővel akár csöndben is maradhatott volna. Szavai talán nem egyenlők a nullával, de semmivel sem jobbak.
Mondhatná jogosan bárki, megszokhattuk, hogy ebben az országban vagy így, vagy úgy, de általában másképp vagy sehogy sem történnek dolgok. De mégis meddig lehet kétségek között tartani több millió embert? Meddig tart a határ az időhúzásban? És meddig a szégyenérzetben? És mi a cél ezzel az egésszel? Mert látjuk, más országokban működhet a hagyományos oktatás. Látjuk, hogy nálunk is tetten érhető számos egyéb napi rutin, ami ugyanannyira vagy még kockázatosabb, mint az iskola falai között zajló oktatás.
Valahol még reménykedem, hogy az online tanítgatásban szenvedő gyerekekről alkotott képem csupán disztópia. De mégsem látok mást, mint robotokként, kütyük előtt felnövő fiatalokat, akik nem tanulják meg, hogyan kell szocializálódni, barátkozni, csapatban dolgozni és a többi és a többi. Félve gondolok bele, valószínű pontosan ez a válasz arra, hogy mi a cél. Olyan nemzedéket felnevelni, akiket kényük-kedvük szerint irányíthatnak majd, mint a bábukat. Akik azt szokják meg, hogy a hatalom egyik napról a másikra megfoszthatja őket minden addig természetesnek hitt joguktól.
Hónapok óta agysebészeket utánzó mozdulatokkal ültetik be a szülők fejébe, hogy „örülj, hogy van, ahol dolgoznod!” Mindegy, hogy milyen áron, de örülj. Mindegy, hogy közben otthon magára kell hagynod gyerekeidet az online iskola katyvaszában. Mindegy, hogy a veszélyeztetett életkorú nagyszülők tartózkodnak mindennap a kicsik mellett, akikhez délutánonként a munkahelyről, üzletekből érkezünk.
Ó, majdnem elfelejtettem: a bevásárlóközpontok ugyanúgy biztonságosak, mint egyetlenegy napon, a szavazás szent napján az iskolatermek voltak!
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!