
A magyar labdarúgó-válogatott egyik legjobbja, Szoboszlai Dominik nem lesz bevethető a márciusi világbajnoki selejtezőmérkőzéseken.
2021. március 09., 00:052021. március 09., 00:05
Marco Rossi szövetségi kapitány szerint a selejtezőkön nem számíthat a télen a Salzburgtól a Lipcséhez igazolt Szoboszlaira, aki ágyéksérülése miatt idén még nem lépett pályára. Rossi ugyanakkor hozzátette, a nemzeti együttes a tavaly őszi mérkőzései során bebizonyította, hogy bárkit pótolni tud, még ha ez nem is könnyű feladat.
„Robert Lewandowski megállítását jószerivel senki nem tudta megoldani, mert mindig betalál. Az elmúlt évben mindent megnyert a klubcsapatával és egyénileg is” – beszélt Rossi a lengyelek elleni nyitómeccs kulcsjátékosáról és a rivális Bayern Münchenben futballozó legjobbjáról.
A magyar válogatott március 25-én a Puskás Arénában fogadja a lengyel gárdát, majd három nappal később San Marino, március utolsó napján pedig Andorra vendége lesz. A magyar nemzeti együttes nyáron a részben hazai rendezésű Európa-bajnokságon szerepel, amelyen június 15-én a címvédő portugálokat, majd 19-én a világbajnok franciákat látja vendégül a Puskás Arénában, aztán 23-án a csoportkör zárásaként Münchenben Németország csapatával küzd meg.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!