
A Ziarul Financiar (ZF) tegnapi közlése szerint a képviselőház mezőgazdasági szakbizottságának október 4-i döntése értelmében a mezőgazdasági területek bérbe adása ezentúl minimum tíz évre lenne lehetséges. A szenátus már szavazott a 2009/287-es polgári törvénykönyv ez irányú módosításáról, következne a képviselőház jogi bizottsága, majd ha nem merül fel ellenvetés, akkor az alsóház plénuma elé kerül a kezdeményezés. Nagy- és kisgazdákat kérdeztünk, mi a véleményük a meglehetősen bonyolult kérdés kapcsán, ami a politikusokat is megosztja.
2022. október 18., 00:162022. október 18., 00:16
Egyfelől a nagygazdák egyetértenek a döntéssel, mert kiszámíthatóvá teszi számukra a beruházásokat, hiszen a bérleti díj rögzített, másfelől a kisgazdák és a földtulajdonosok azzal érvelnek, hogy becsaphatják őket, azaz alacsonyabb bérleti díjat kapnak, és a bérlők lesznek a földjeik tényleges tulajdonosai. George Scarlat szenátor, a szenátus mezőgazdasági bizottságának elnöke úgy véli: az alkotmányosság határán billeg a bérleti szerződés legalább 10 éves időtartamra való megkötése.
„Ráadásul bumeránghatása lesz. A földtulajdonosok nem hajlandóak bérleti szerződést kötni, mert problémák merülnek fel, amikor el akarják adni a földet, és attól tartanak, hogy kevés bérlő lesz érdekelt abban, hogy tisztességes árat fizessen, tudván, hogy a következő 10 évre szóló szerződésük van. A bérleti díj 10 évre szól, és mivel most a bérleti díj évről évre emelkedik, ezért a tulajdonosok visszariadnak a szerződésektől” – nyilatkozta a ZF-nek.
Könczei Csaba képviselő, a képviselőház mezőgazdasági szakbizottságának tagja elmondta: ő szakmai szemmel vizsgálta a kérdést, és megszavazta, mert több az előnye, mint a hátránya.
„Az előrelátás miatt van erre szükség, mert a nagyobb farmerek nem tervezhettek husszú távra biztosíték hiányában. Ugyanakkor akadtak szélsőséges helyzetek, például pályázások esetén. Hogy konkrétumot mondjak: egy gazda mezőgazdasági erőgépekre pályázott, de nem volt elegendő földje, így bérbe vett területeket is betette a projektbe, majd arra ébredt, hogy a bérbeadó egy év után nem kötött új szerződést, ami rengeteg kellemetlenséget tud okozni, akár a pályázati pénz elveszítését is. Ennek tükrében szükséges egy ilyen módosítás, kíváncsi vagyok, hogy a jogi bizottság talál-e majd kifogást” – fogalmazott a képviselő, aki szerint a szenátus egyébként hétéves minimális időtartamot javasolt.
Dr. Mucsi Mihály kertészmérnök, farmtulajdonos kifejtette: a tisztességes szerződések esetén a bérbe adóknak nincs mitől tartaniuk. „A kis földtulajdonosok aggályait is meg lehet érteni, de vannak olyan beruházások és munkálatok, amik nem térülnek meg egy év alatt, ilyen például egy nagyon költséges öntözőrendszer kiépítése. Ha a föld mellett egy kutat fúrunk, vagy egy öntözőrendszert építünk ki, annak az értéke az éves bérleti díj többszöröse” – magyarázta a szakember.
Egy másik – neve elhallgatását kérő – gazdálkodó hasonlóan vélekedik. „Lehet, hogy jó lesz, de lehet, hogy nem, többen fognak feketézni. Papíron most is Romániában van a legtöbb gazdálkodó, de a valóságban jóval kisebb a számuk, ugyanis az történik, hogy a földet hivatalos papírok nélkül adják bérbe egyesek, a leszerződő pedig még abba is belemegy, hogy a tulajdonos felvegye és megtartsa a Mezőgazdasági Kifizetési Ügynökségtől (APIA – szerk.) a támogatást, így persze gazdálkodóként szerepel a nyilvántartásban. A kérdés, hogy ezt miként lehet ellenőrizni, ha nem tudják; az is megtörténhet, hogy nőni fog a feketézők száma” – magyarázta.
A feketézéssel kapcsolatos kérdést Könczei Csaba képviselőnek is feltettük. „Tudom, hogy létezik a jelenség, ez az egyik dolog, amit nehéz visszaszorítani. Remélem, a hosszú távú szerződések esetén az emberek rájönnek: ha tisztességes bért kapnak, akkor nincs miért feketézni. Kettőn múlik a vásár: a tulajdonoson és a bérlőn. Azt is tudni kell, hogy a törvény módosítása nem bír kényszerítő erővel. Ha beleírják a szerződésbe, hogy közös megegyezéssel felbontható, akkor nincs semmiféle gond” – magyarázta Könczei.
Kisgazdát is kérdeztünk a témáról, aki szintén a neve elhallgatását kérte. „Abba nem mennék bele, hogy tíz évre odaadjam a földet, mert sosem lehet tudni, mi lesz, lehet, ismét nekikezdek gazdálkodni. A másik az, hogy naponta változnak az árak: honnan tudjam, hogy tíz év múlva mennyit fog érni a mai pénz?” <<
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!