
Sepsiszentgyörgy önkormányzata is részt vesz a Környezetvédelmi Alap által elindított roncsautó-programban, egy régi, kiszolgált autót cserélnének le egy új, kevésbé szennyezőre. Az erre vonatkozó határozatot legutóbbi ülésén fogadta el a helyi tanács.
2017. május 11., 00:222017. május 11., 00:22
Sepsiszentgyörgy önkormányzata is részt vesz a Környezetvédelmi Alap által elindított roncsautó-programban, egy régi, kiszolgált autót cserélnének le egy új, kevésbé szennyezőre. Az erre vonatkozó határozatot legutóbbi ülésén fogadta el a helyi tanács.
Tóth-Birtan Csaba alpolgármester elmondta, a környezetvédelmi minisztérium újra meghirdette a roncsautó-programot a Környezetvédelmi Alapon belül. A sepsiszentgyörgyi önkormányzat egy tizenhárom éves Renault Megane lecserélésére pályázna, amiért, ha jóváhagyják a kérést, egy 6500 lejes értékjegy jár. Ezt egy új gépkocsi felvásárlására lehet majd felhasználni, és az árkülönbséget a helyi költségvetésből fedezik.
Sepsiszentgyörgy képviselőtestülete ugyanakkor jóváhagyta egy Palló utcai ingatlan üzemen kívül helyezését is. Tóth-Birtan elmondta, az önkormányzat tulajdonában lévő régi faházba az évek során számtalan roma család költözött be „törvényesen, illetve törvénytelenül”. „Egy olyan góc a központhoz közel, amely nem válik becsületére a városunknak. Sikerült az illető családoknak tömbházlakásokat kiutalni, és ezt az épületet, mivel statikai szempontból veszélyes, lebontásra javasoljuk” – közölte az alpolgármester.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!