Lackfi-versekkel üzennek

És arra is példával szolgált, hogy egészen pontosan mit is jelent az, hogy kinyúl egy kéz és elkap. „Jó néhány éve eladtuk kis házunkat, azzal, hogy szép újat építünk majd helyette. Természetesen esőben költöztünk, hogy legyen már benne kihívás, csurom vizesen cipeltük a kétszáznál több könyvesdobozt, a sok ember végtelen motyóját. A költözés estéjén ezer dolgom lett volna még, ám csak gubbaszkodtam a méregdrága, de eléggé lepukkant átmeneti albérlet teraszán, a sötétben, egy sámlin. Feleségem visszaszaladt kitakarítani a régi házat. Engem viszont összenyomott ez az egész, mintha tönkretettük volna az életünket, pedig ezerszer átgondoltuk a döntést. Hallottam, hogy a házban szólongat egyik-másik gyerek, mégsem volt erőm felállni. Nem voltam sem apa, sem férfi, se magyar, se testvér. Hirtelen nyílt az ajtó, megjelent akkor nyolcéves Ágnes lányom, átölelt, és nem köznapi aggályokkal állt elő. Nem kérdezte, mit fogunk enni. Sem hogy az ezer dobozból melyikben vannak holnapra a sulicuccok. Sem hogy hová fogunk lefeküdni. Sem hogy hol találunk pizsamát, holnapra ruhát. Pedig mindezek igen értelmes és húsba vágó kérdések lettek volna. Ehelyett egyszerűen adott egy puszit, és azt mondta: „szeretlek, apa”.

Aztán visszaszaladt a házba. Akkor ez volt a kinyúló kéz, mely továbblendített. Mint egy rendes apa, egy rendes ember, képes voltam felkelni, vacsorát és rendet teremteni elő a káoszban gyerekeimnek. Nos, ez a karácsony titka: nem mindig az az erősebb, aki annak látszik. Ahol újszülött érkezik, abban a házban minden (szülők, nagyszülők, testvérek, állatok, háztartási eszközök) elkezd körülötte keringeni, mint valami bolygórendszer. És a gyermek nézésével, közelségével mázsás terheket vehet le a felnőtt vállakról. Megtarthatja tenyerén az egész világot – fogalmazott Lackfi, hozzátéve: – A világ üdvözítője, a világegyetem középpontja, az ember, aki egyben Isten is, ott sivalkodik, mint apró, magatehetetlen kis pocok, aki mindenben rászorul az őt körülvevőkre. Vagyis miránk.

„Ajándék számunkra, hogy részt vehetünk a sorozatban”

Akárcsak tavaly, idén is bekapcsolódott a sorozatba Ménessy Kinga Kitty kommunikációs szakember. Kitty két Lackfi-verset is választott, ha már megadatott ez a lehetőség, és afelé hajlott, hogy valamilyen módon tükrözze a gondolatait, személyiségét, és úgy érzi, sikerült megtalálnia a számára két legtökéletesebbet.

– Lackfi János verseit csak felszínesen ismertem, azt hiszem, többet tudok személyéről, mint a munkásságáról. Ez nyilván az én hiányosságom, és azért örülök, hogy őt „dolgoztuk” fel, mert így foglalkoznom kellett ezzel, ezáltal megismertem munkájának egy részét is. Bevallom, a versei néha meghökkentőek, semennyire nem szokványosak, ugyanakkor valóságosak, és hűen tükrözik a körülöttünk lévő furcsa világot. Ha meg akarjuk érteni a szavait, nem is annyira nehéz – részletezte Kitty. Aki hozzátette, hogy ő személyes találkozásokban hisz, de az elmúlt közel két év megtanította arra, hogy másképp is alakulhat. Így az „örülj annak, amid van” elvéből kiindulva boldog, hogy a technika oda fejlődött, hogy az éterből tudnak üzenni a nézőknek, és becsempészni az advent üzenetét otthonaikba. – Ha egy pozitívumot kell megfogalmaznom, talán az lenne, hogy a sorozaton keresztül sokkal több emberhez eljut az üzenetünk – tette hozzá.

Fórika Balázs kántor számára ajándék ebben a sorozatban való szereplés, hiszen látva a sok tehetséges fiatal készülődését, a lelkesedést, a nem mindennapi tudásukat, hozzáállásukat, munkabírásukat, elgondolkodtatja, hogy mennyi mindent is lehet tőlük tanulni.

– Ez a fajta felkészülés elsősorban izgalomteli várakozás, ugyanakkor magam is, mint minden résztvevő, próbálom a tőlem telhető legjobbat adni, valami emlékezeteset nyújtani. Úgy tálalni egy egyszerű kis verset is, hogy – bár azt feltehetően előzőleg senki sem, vagy csak nagyon kevesek olvasták – a sajátos „nyomelemek” majd idő múltával is emlékeztessék a nézőket-hallgatókat – mondta. Majd kiemelte, ő verseken keresztül nem tud nagyot üzenni, talán egyszerűen annyit, hogy: szeressék, tiszteljék és értékeljék mások erőfeszítéseit, azokat a dolgokat, amelyeket azért visznek végbe – akár ezzel a sorozattal is –, hogy a hétköznapi szürkeségből bár egy pillanatra kiemeljék társaikat. Kicsit közelebb tolva a fényhez, a magasztos szépséghez, a megmagyarázhatatlanul fenséges lelkiállapothoz.