2017. május 17., 00:342017. május 17., 00:34
Ma megkezdődik az idei kicsengetések sorozata. Mint a megelőző húsz esztendőben, az idén is a végzős líceumi tanulók és harmadéves szakiskolások ünnepi ökumenikus istentiszteletével indul ez az iskolai rendezvénysorozat, amely tulajdonképpen minden tanintézetben a legrangosabb ünnepnek számit. És azért különlegesebb a többinél, mert ez az egyetlen alkalom, amikor különböző tanintézmények utolsó éves diákjai találkozhatnak, egymást köszönthetik, közösen meghallgathatják a világi és egyházi személyiségek értékeléseit, tanácsait, lelki erőt meríthetnek az elkövetkező időszak csöppet sem könnyű megpróbáltatásainak legyőzéséhez.
Az biztos, ennél felemelőbb esemény ritkán adódik, hiszen micsoda látvány és szemgyönyörködtető gyülekezet ez, több száz fiatal, az új élet útjára lépő, saját megnyilvánulásainak és vágyainak megvalósulásához eszközöket kereső had, amelyben bíznunk és reménykednünk kell, elvégre több évnyi munkánk gyümölcsét várjuk beérni általuk. És hogy milyen is volt ez a munka, az ezután válik el, talán nem is elsősorban az érettségi vizsgák sikere vagy sikertelensége adja majd a végeredményt, hanem az, ahogyan évek múltán megérik a mag, amelyet az iskola vetett el.
A ballagás szépségéhez, emelkedettségéhez, fennköltségéhez semmi nem hasonlítható. Minden diák ezt várja, ilyenkor érezheti át igazán, hogy mennyire fontos a környezete, a családja, barátai számára, s ha az a sok jókívánság, ami ilyenkor elhangzik, legalább részben szárba szökkenne, bizony igen gazdag lehetne a termés. Ám elégedjünk meg egyelőre annyival, hogy ma gyerekeink örvendenek, s mi is örvendezünk velük együtt, mert bármilyen eredményt is mutattak fel eddig, ők a mieink, a mi jelenünket szépítik meg, a mi jövőnket táplálják. Örvendezzünk hát, mondja a régi diákének, s bízunk abban, hogy lesz erejük mindenkor a küzdelemre, lesz erejük a bizakodásra is. Erre tanít a címben kiemelt madáchi intelem.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!