Küzdelem a megmaradásért

Románia megkaparintásának első pillanatától gyarmatként kezelte Erdélyt, és minden rendelkezésére álló eszközzel az ott élő magyar nemzeti közösség ellehetetlenítésén munkálkodott – derült ki Bárdi Nándor történésznek a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban elhangzott, adatokkal sűrűn tűzdelt, vetített képes előadásán.

A MTA TK Kisebbségkutató Intézet tudományos főmunkatársi, valamint a Kisebbségtörténeti és Etnopolitikai Osztály vezetői tisztségét betöltő kutató már az elején leszögezte, az erdélyi magyarság esetében kényszerkisebbségről beszélhetünk. Nem egy társadalomtörténeti folyamat révén jött ugyanis létre, hanem politikai döntés nyomán. Ráadásul a II. világháború végéig Erdélyen belül szociális értelemben nem volt kisebbségnek tekinthető, hiszen társadalmi, gazdasági és kulturális helyzete az ellene irányuló intézkedések dacára is jobb volt, mint a többségi nemzeté.

Az előadó kérdésfelvetései során megtudhattuk, az 1920-as választások alkalmából a román pártok színeiben bejutott magyar képviselőket a közösség renegátoknak tartotta, nem fogadta el. Így a Trianon utáni erdélyi magyarság törekvéseinek intézményes hátterét kezdetben a Szellemi Front néven tevékenykedő és Grandpierre Emil által vezetett tisztviselői mozgalom, a kiépített rendszerrel rendelkező egyházak és a sajtó biztosította. 1921-ben megalakul ugyan a Magyar Szövetség, azonban 1922-ben már be is tiltják a működését. Ilyen előzmények után hozták létre szintén 1922-ben a Romániai Országos Magyar Pártot, amely a királyi diktatúra 1938. február 10-én történt bevezetéséig működött, többé-kevésbé eredményesen. Felfogásuk és törekvéseik szerint a két világháború között tevékenykedő romániai magyar politikusok három nagy csoportba oszthatók: a mindenkori román kormánypárttal való együttműködést szorgalmazó Bernády György marosvásárhelyi polgármester mögé felsorakozók; az 1922-ben mandátumhoz jutó Sándor József bukaresti magyar képviselő és támogatói köre, akik a Maniu által vezetett Román Nemzeti Párttal akarnak együttműködni; illetve Grandpierre Emil, Ugron István és Bethlen György hívei, akik a román pártok kapcsolatfelvételi kezdeményezésének megvárását tartják célravezetőnek.

Mindeközben a bukaresti hatalom többfrontos támadást intézett a román államhatárok közé kényszerített erdélyi magyarság ellen. A földreform révén kisajátították a magyar tulajdonban levő területek 80%-át, államosították az Erdélyben szintén magyar magántulajdont képező altalajkincseket és vállalatokat, 1930-ig a magyar határvidék 111 településére 34 ezer román családot telepítettek. Ugyanakkor, amíg a románok lakta Na­szód és Buzău megyékben az adó 39, illetve 25,5%-át hajtották csak be, addig ez Csík- és Marosszéken ez a ráta 121,6, illetve 103,8%-os volt. És a népesség drámai csökkenéséhez vezető magyarellenes intézkedések felsorolását még hosszasan lehetne folytatni.