Míg Sepsiszentgyörgy egyes utcáiban a téli ünnepek hangulatát erősítő díszkivilágítást várják a lakók, a Templom és a Kőrösi Csoma Sándor utcában azzal is beérnék a polgárok, ha egyáltalán működne a közvilágítás.
2017. december 08., 00:252017. december 08., 00:25
Míg Sepsiszentgyörgy egyes utcáiban a téli ünnepek hangulatát erősítő díszkivilágítást várják a lakók, a Templom és a Kőrösi Csoma Sándor utcában azzal is beérnék a polgárok, ha egyáltalán működne a közvilágítás.
„Hihetetlen, hogy folyton sötétben marad a két utca egy-egy része. A Székely Hírmondó hasábjain már pár alkalommal jelezték ezt a hiányosságot, de még mindig nem képesek orvosolni a gondokat az illetékesek. Egyszer egy kábelekkel túlzsúfolt oszlop, máskor az égők bizonyultak hibásnak, de a sötétség maradt. Olyan utcákról beszélünk, ahol már törtek be lakásokba az évek során, jobban oda kéne figyelni” – háborgott az egyik panaszos.
Czimbalmos Kozma Csaba városgondnok érdeklődésünkre elmondta, a közvilágítást biztosító rendszer szavatossági ideje nemrég lejárt, és erre máris meghibásodott.
– A karbantartással foglalkozó személyzetünk meg is találta a meghibásodás okát, kijavította, ám időközben több izzó tönkrement. Sajnos, nincs a raktárunkon olyan izzó, amely az említett utcákban felszerelt rendszerbe találna. Elindítottuk a közbeszerzést, november 27-én meg is történt a szerződéskötés, és elviekben aznap már küldte is az illető Buzzó megyei partnercég gyorspostával az égőket. Nos, ezek hozzánk eddig (december 6-án, szerdán beszélgettünk a városgondnokkal – szerk.) még nem érkeztek meg. Kölcsönbe sem sikerült szereznünk, mert helyi cégeknél sem találtunk ilyeneket – részletezte Czimbalmos.
Egyelőre 20 égőt rendelt a polgármesteri hivatal, ezekkel „húznák ki az évet”. Jó hír tehát, hogy azonosították a meghibásodást, a zárlatos részt kijavították, viszont örömben üröm, hogy a „gyors” futárszolgálat egyelőre várat magára.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!