Kulcsszó az együttműködés

Jelentős változást hozhat Háromszék életének minden területén az a jogszabálybeli változás, amelyet kiaknázva a korábbiaknál lényegesen jelentősebb pályázati erőforrásokat lehet majd lehívni.

Farkas Imola

2020. szeptember 17., 00:062020. szeptember 17., 00:06

Első alkalommal, a jövőben kezdődő európai uniós ciklus során, megyeszékhelyek és municípiumok elkülönített pályázatot nyújthatnak be, és pénzt tudnak lehívni – mindkét esetben feltétel, hogy a vonzáskörzetükbe tartozó közigazgatási egységekkel társulást hozzanak létre. Délelőtt Sepsiszentgyörgyön a megyeszékhely vezetőségével és a várost körbevevő nyolc település polgármesterével tartottak közös megbeszélést, hétfőn pedig a kézdiszéki polgármesterekkel találkoztak, akik támogatják egy ilyen fejlesztési pólus létrehozását – ismertette Tamás Sándor.


Fejér László Ödön szenátor kiemelte: az RMDSZ kezdeményezésére változott olyan módon a jogszabály, hogy a 100 ezres lakosságszámúnál kisebb települések is esélyhez juthassanak, metropolisz-övezetek kialakítása révén, municípiumok, megyeszékhelyek köré tömörülve.


– Sok uniós pályázati kiírás eddig nem volt elérhető a kisebb települések számára, de végre Felsőháromszék fővárosa, Kézdivásárhely, valamint annak vonzáskörzete is látványosan fejlődésnek indulhat, csökkenhet a szakadék a nagy és a kisebb városok között – nyugtázta Bokor Tibor polgármester.


Ehhez az érintett helységek vezetőségével együtt egységes, regionális fejlesztési stratégiát dolgoznak ki, közös nevezőre hozva az elképzeléseket, terveket. Az első lépés létrehozni a szükséges egyesületi keretet, jelenleg ezen dolgoznak, tette hozzá az elöljáró.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés