Közszereplők újévi fogadalmai

Szilveszter éjszaka hajlamosak vagyunk olyan ígéreteket tenni, amelyeket aztán nagyon gyorsan elfelejtünk. De vajon mi a helyzet a közszereplők esetében? Kíváncsiak voltunk, milyen tervekkel és fogadalmakkal vágnak neki a 2022-es évnek.

Székely Hírmondó

2021. december 30., 00:102021. december 30., 00:10

Hadnagy Attila, a Sepsi OSK sportigazgatója

Őszintén bevallom, nem nagyon szoktam újévi fogadalmat tenni. Különböző célokat viszont megfogalmazok magamnak, mert véleményem szerint álmok nélkül nem ér semmit az élet, az ember potyára él. Szakmai szempontból azt szeretném, hogy az előttünk álló esztendőben minél jobb helyen végezzük a bajnokságban, úgy vélem, a hetedik-nyolcadik pozíciót megszerezhetjük. A másik nagy álmom, hogy 2022-ben csapatunk megnyerje a Román Kupát. Mindkettőre ötven-ötven százalék esélyünk van, de amint mondtam, merni kell álmodni!

Székely Kincső, a Lábbusz program koordinátora

Galéria
Nem szoktam fogadalmat tenni, de azért minden év elején megfogalmazódik bennem egy cél, egy elvárás magammal szemben, amihez tartani szoktam magam. Gyerekkorom óta minden december 31-én, amikor éjfélt ütött az óra, mindig kívántam valamit, ami általában soha nem úgy sikerült, ahogyan elképzeltem. A 2020-as év végén éjfélkor ezt nem tettem meg, kíváncsi voltam, mi fog történni, ha nem kívánok semmit, és lám-lám, 2021 folyamán a sok kihívás, akadály ellenére rengeteg célom, vágyam valósult meg. Szeretném, ha a 2022-es évben visszatérhetnénk abba a normális világba, amiben évekkel ezelőtt éltünk. Szeretném, ha több mosolygó és boldog ember jönne velem szembe az utcán. A Lábbusz programot szeretnénk tovább fejleszteni, még több gyereket bevonni. Egy sokkal aktívabb, színesebb évet szeretnénk a gyerekeknek, sok-sok meglepetéssel.

Kónya-Ütő Bence, a Szempöl zenekar tagja

Galéria
Hiszek mások újévi ígéreteiben, de én soha nem kötöm a fogadalmakat dátumhoz. Tehát ha valamit eldöntök, azt abban a pillanatban próbálom megtenni, mert ha halogatom, akkor valami babonás jelleget kap az egész. Az új évben jó lenne kevesebbet aggódni, szorongani, kicsit rálazítani a dolgokra. De ilyesmit nem igazán lehet „megfogadni”, mert ezek más dolgok következményei. Amúgy igen, ez lenne a fogadalmam. Amint már mondtam, ezt inkább mostantól kezdem el, nem várok vele 2022-ig!

Ráduly Attila, a Zöld Nap Egyesület elnöke

Galéria
Kisebb-nagyobb dolgokat meg szoktam fogadni, de nem vagyok az újévi fogadalmak megszállottja. Azért sem, mert nem mindegy, hogy ezen fogadalmak friss fellángolások vagy valami külső minták másolatai. Viszont most egy nagyon mozgalmas, változatos évet tudhatok magam mögött, így lesz újévi fogadalmam is. Elsősorban szeretnék sokkal tudatosabban táplálkozni, még több időt eltöltve a konyhába. De tervben van egy többnapos kerékpáros nyaralás is, ami az egyik legjobb környezetbarát üdülési forma.

Kátai Judit, a Térerő zenekar énekesnője

Galéria
Másokhoz hasonlóan én is szoktam bizonyos dolgokat megfogadni, különböző célokat kitűzni, de ez többször előfordul évközben is, nem korlátozódik csak szilveszter éjszakára. Igyekszem ezeket a fogadalmakat valóra váltani. Például egy darabig nagyon kimaradt a sport az életemből, és akkor megfogadtam, hogy valahogy visszavarázsolom a napi rutinba. A 2022-es évtől azt várom, hogy legyen szabad, kapjuk vissza a járvány előtti szabadságunkat.

Szalma Hajnalka, a Tamási Áron Színház színésznője

Galéria
Nem hiszek az újévi fogadalmakban, de a törekvésekben annál inkább. A fogadalom szó számomra túl erős és félelmetes, nem szoktam fogadalmat tenni, viszont év vége fele általában megfogalmazom, miben szeretnék fejlődni az új esztendőben. A 2022-es évre még nincsenek terveim, de azt tudom, hogy tisztánlátást és bölcsességet szeretnék. Ezek eléréséhez, azt hiszem, nagyobb hitre, egészségesebb étkezesre és a természettel való gyakoribb kapcsolódásra lesz szükségem. Színészként azt remélem, hogy a történetmesélés jövőre is sok embernek nyújt majd vigaszt, megújulást, megértést, fel- és megszabadulást poros gondolatoktól.

Gocz Tibor

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés