
A tavalyi évhez hasonlóan ismét megrendezésre kerül augusztus 14-én, Kézdiszentléleken, a Perkő tetején a község közösségi napja, amelynek ötlete Dávid István kántortól származik, így a Lau-Do egyesület – amelynek Dávid elnöke –, a helyi önkormányzati hivatallal közösen együtt szervezi meg a családias napot.
2022. augusztus 12., 00:142022. augusztus 12., 00:14
A közösségi nap szentmisével kezdődik, amelyet a helybéli plébános, Pál Ferenc celebrál. Ezt követően minden olyan csapat, amely jelentkezett a főzőversenyre, nekifog előkészíteni menüjét, közben pedig zajlanak a háttérprogramok. A kulináris tevékenységekkel párhuzamosan kulturális programok is zajlanak, hiszen a közösségben működő különböző szervezetek „profiljuknak” megfelelően mutatkoznak be, de az is lehet idén meglepetéssekkel lesznek fűszerezve az előadások.
A főzőverseny 15 órakor zárul, majd zsűri értékeli a finomabbnál finomabb ételeket, ezt követően 16 órától kezdődnek a csoportok műsorai, majd 18 órától gyerekkoncert veszi kezdetét, 20 órakor pedig zárókoncert lesz. Az est tábortűz gyújtásával zárul. A tavaly egy napra mindenki egy családdá alakult, a szervezők remélik, idén sem lesz ez másképp.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!