Közösen sikerül!

Július 7-9. között Oltszemen rendezi meg az országos kettes fogathajtó verseny 2. fordulóját Kovászna Megye Tanácsa, a Román Lovas Szövetség és a bodoki önkormányzat, utóbbi az eseménnyel egybekötve szervezi meg a községi napokat is.

Deák Marika

2017. június 23., 00:042017. június 23., 00:04

Július 7-9. között Oltszemen rendezi meg az országos kettes fogathajtó verseny 2. fordulóját Kovászna Megye Tanácsa, a Román Lovas Szövetség és a bodoki önkormányzat, utóbbi az eseménnyel egybekötve szervezi meg a községi napokat is.

A rendezvény helyszínéül az oltszemi kezelőközpont előtt kialakított héthektáros, a nemzetközi normáknak megfelelő maratonhajtó-pálya szolgál. Az országban egyedinek számító pálya hosszú munka eredménye: a helyi és a megyei önkormányzat már tavaly elkezdte a területrendezést, az akadályok faanyagának előkészítését, amelyek most már végső formájukban állnak a rendeltetési helyükön. Fodor István polgármester köszönetét fejezte ki mindazon cégeknek és magánszemélyeknek, akik nagylelkűen támogatták a beruházást.

„A megyei önkormányzat 50 000 lejes támogatással járul hozzá a rendezvényhez, de köszönet illeti a Holzindustrie Schweighoffer, Trio-Impex, Baumeister, Bertis, Conico, Aranykemence, Pannon Beton és Sepsi-Scharolais cégeket, illetve a Karpaten Schatze-Bodoki Matild borvíztöltödét is. A maratonhajtó-pálya akadályait az említett cégek színeire festettük. Továbbá hálával tartozunk mindazon községbeli lakóknak, a helyi és megyei önkormányzat azon alkalmazottainak, akik kalákával besegítettek a munka elvégzésébe” – részletezte az elöljáró.

A pálya szélén hamarosan befejezik a lelátó elkészítését, valamint elhelyezik a dálnoki ménes tulajdonosa, Nyircsa András és családja által adományozott kanca- és csikószobrokat, amelyek éveken át a dálnoki ménes bejáratát ékesítették. A szobrokat a bodoki ifj. Berde József restaurálta. A fogathajtó versenyre még javában zajlanak az előkészületi munkálatok, pálya táblák elhelyezése, parkolók kialakítása.

A versenyre 15 fogatot várnak a szervezők az országból, és egy négyes fogat is érkezik Magyarországról. Az elöljáró azt is elárulta, hogy a közeljövőben több lovas rendezvénynek ad helyet a korszerű pálya, köztük díjugrató és nemzetközi fogathajtó versenyeknek is, amelyek idején a négylábúaknak nem kell a főúton közlekedniük, hiszen a Mikó-birtok egykori sétálóparkján át, a felújított kertrészen, valamint a régi vízimalom érintésével eljuthatnak a pályára. 

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés